Századok – 1996

Tanulmányok - Ormos Mária: Németország és Ausztria–Magyarország viszonya. Az új Mittel-Europa-terv 1917–1918 II/207

218 ORMOS MÁRIA a hosszú távú politikai szerződés felújítását. A tanácskozás a továbbiakban azt mutatta, hogy e kérdésben a német egység változatlanul nem alakult ki. A „WafTenbund"-ról nem sok szó esett. Mindössze Stein hadügyminiszter nyilatkozott róla a legnagyobb pesszimizmus hangján, nem hagyva egy csepp kétséget sem afelől, hogy szerinte a kettős monarchia katonailag csak tehertétel lehet. Kijelentette, hogy az ő számára „a Kelet Bécsben kezdődik", ami miatt legrosszabb esetben is csak valami ideiglenes megoldásba volt hajlandó belemenni, így azután a politikusok a gazdasági unióra terelték át a szót, ami végre ez alkalommal élénk vitát váltott ki. A gondolat egyik lelkes támogatójának Stumm államtitkár mutatkozott, aki sürgette a „Zollverein" létrehozását, mint ami megteremtheti a feltételeket a német érdekek érvényesülése számára. Mellette érvelt von Payer kancellárhelyettes is, aki úgy vélekedett, hogy elég gyorsan ki lehet munkálni a „nagyvonalú Zollverein" részleteit, és megkockáztatta, hogy abba esetleg be lehetne vonni Bulgáriát és Romániát is. „Amint a történelem mutatja, — hangoztatta Payer — a Zollverein nagy kötőanyag." Nyilvánvaló, hogy ezzel a német egységet megalapozó egykori vámszövetségre utalt, és jelezte, hogy most egy olyan hatalmas birodalmi (és nem német) egységre van szükség, amely ugyanezt a feladatot egy jóval nagyobb térben be tudja tölteni. A külügyminisztérium képviselője szintén a Zollverein mellett nyilatkozott, rámutatva arra, hogy egy preferenciális rendszer veszélyesebb lenne, mivel mások azonnal követelnék ugyanazokat a kedvezményeket, amelyeket Ausztria élvez. Az ellentábor hangadója Stein hadügyminiszter volt, aki arra hivatkozott, hogy annak idején a vámszövetséget egy nagy állam kötötte meg sok kisebbel „a külső egyenjogúság fikciójával, míg ma két nagy gazdasági testnek kellene azt egymással megkötnie". A miniszter figyelmeztetett: .Ausztria nem hagyja magát minden további nélkül felszívni." A „felszívás" szándékát ugyan senki sem cáfolta, de Payer ismét hangsúlyozta, hogy Németországnak Ausztriával együtt kell megjelennie a világ előtt. „Különben — tette hozzá — Ausztria szét fog esni, vagy lemorzsolódik, és ismét lesz keleti veszedelmünk." A kancellárhelyettes ekkor már úgy ítélte meg a helyzetet, hogy a kettős monarchia felbomlásának megakadályozását jelölte meg a német politika első céljának az övezetben, amihez képest a lengyel kérdést is csak másodlagosban tartotta. Ezt viszont Stein nem akarta elismerni, míg végső szava a gazdasági egységesülés kérdéséről az volt, hogy legfeljebb hosszabb távra csatlakozik a „grosse Wirtschaftsgebiet" (a náci szóhasználatban később: Grossraumwirtschaft) gondolatához, de ragaszkodik „Lengyelország gazdasági uralásához". Mivel a részvevők még a követendő tárgyalási módszerekben sem tudtak megegyezni, végül a gazdaság birodalmában néhány részletkérdés tárgyalását irányozták csak elő (az aktuálissá vált kereskedelmi szerződés, a kereskedelmi törvényhozás közelítése egymáshoz, a rendszerek közelítése a vasúti forgalomban, a dunai hajózásban stb.) A lengyel kérdés ezúttal már nem váltott ki vitát, mivel mindenki elintézettnek tekintette, hogy Lengyelországban a fő befolyás Németországot illeti, és már csak azt kellett meghatározni, hogy e szomorú végeredményt, az „El a kezekkel Lengyelországtól!" formulát a konferencia mely szakaszában hozzák az osztrákok tudomására.