Századok – 1996

Krónika - Gyimesi Sándor (1933–1995) (Kulcsár Árpád) I/204

KRÓNIKA 205 1965-ben Szabó István szerkesztésében két kötetben jelentették meg eredményeiket (A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848-1914). Ebben látott napvilágot Gyimesi Sándornak fontos, új eredményeket hozó tanulmánya a jobbágyság egyik sajátos rétegéről, a részben kincstári, részben magánföldesúri majorsági földön létrehozott telepítvényes falvak népéről. A 18. század végén, 19. század elején kialakuló, s 1848-ban mintegy másfélszáz falut benépesítő 140 ezer fős csoport története elkerülte a korábbi kutatás figyelmét. A széleskörű és alapos forrásfeltárás nyomán született munka bemutatta a telepítvényes falvak eredetét, típusait, jogi, gazdasági helyzetüket, s azt a több évtizedes harcot, melyet földjeik megszerzéséért folytattak egészen 1873-ban történt „felszabadításukig". További tanulmányaiban a parasztság történetének számos egyéb kérdését vette vizsgálat alá, így pl. a dualizmus kori szövetkezeti mozgalmakat, valamint a kapitalizmus kibontakozásának társadalmi, gazdasági hatásait a parasztságra. A jobbágyfalvak és a város mint földesuruk egymás közti kapcsolatát, Debrecen és két jobbágyfaluja Szovát és Sámson példáján elemezte. Ez volt a témája 1959-ben megvédett doktori disszertációjának is, ami mutatja, hogy érdeklődésében már kezdettől jelen volt a későbbiekben mind fontosabbá váló másik kutatási területe, a várostörténet. E téren érdeklődése miskolci évei alatt (1960-65) mélyült el, elsősorban Paulinyi Oszkár hatására, akinek anyagkezelése, történészi látásmódja a későbbiekben is példaértékű maradt számára. Paulinyi csakúgy, mint Szabó István a történeti empíriához erősen ragaszkodó szemlélet képviselői voltak, s Gyimesi Sándor is ennek vált igényes folytatójává. Miközben nyitott volt az új elméletek iránt, ezeket mindig a tények szigorú próbájának vetette alá, s puszta tudományos divatoktól nem hagyta magát sodortatni. E látásmód melletti elkötelezettségét nagyban megerősítette több éves levéltárosi tevékenysége. 1958-ban letett államvizsgáját követően egy esztendeig Komoróczy György igazgatósága alatt a Debreceni Állami Levéltárban volt gyakornok, majd az egyszemélyes sátoraljaújhelyi levéltárba került, ahol az 1946 után beszállított jelentős mennyiségű mezővárosi anyag fondok szerinti rendezését végezte el. 1960-ban másoddiplomaként megszerezte a levéltárosi szakképesítést, s a következő évben kinevezték a Miskolci Állami Levéltár igazgatójának. Számos cikket publikált Miskolc történetének különböző kérdéseiről. Vizsgálatait hamarosan az európai várostörténetre is kiterjesztette. Fontos kutatói elveként fogalmazta meg, hogy a magyarországi jelenségeket csak európai, sőt világtörténeti folyamatok keretében vizsgálva lehet igazán megérteni, s az egyes jelenségek okait, hatásait, jelentőségét csak ekként lehet reálisan felmérni. Ezt az elvet kitűnően alkalmazta A városok a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenet időszakában c. alapvető monográfiájában (1975). A feudális és kapitalista városmodell összevetésével, a funkcionális városszemlélet történeti alkalmazásával, átfogó képet adott a Nyugat-Európa, illetve Közép-Kelet-Európa, s azon belül Magyarország városhálózatában végbement változásokról a 16-19. században, elemezve az egyes folyamatok sajátosságait. A szerteágazó kérdéskört számos további tanulmányban vette részletes vizsgálat alá.