Századok – 1996

Krónika - Gyimesi Sándor (1933–1995) (Kulcsár Árpád) I/204

204 KRÓNIKA eredeti kéziratok alapján korrigálta a döblingi naplójegyzetek és az „önismeret" korábbi kiadásának hiányait és pontatlanságait. A szöveggondozás és fordítás igényessége, a jegyzetapparátus minősége emeli ezt a munkáját a történeti forrásközlés példás kiadványai sorába. Nyugdíjas éveiben sem mentesült a levéltárügy önzetlen szolgálatától. Két egykori munkatársa, a már korábban elhalálozott Varga Endre, és a később tragikusan elhunyt Veres Miklós kéziratban maradt közös ismertető leltárát a Bírósági Levéltárakról a tőle megszokott akribiával hozta kiadható állapotba. Munkásságának tudományos elismerését az 1970-ben megszerzett kandidátusi és az 1994-ben odaítélt- akadémiai doktori fokozata jelzi. Oktatói tevékenységét 1978-ban egyetemi docensi címmel honorálták. Az évtized elejétől viszonylag keveset fordult meg az Országos Levéltárban. A Bach-korszak kiterjedt írásbeliségét nagyra értékelő kutatót riasztotta az egykori munkahelyére való belépés bürokratizmusa és a sok évtizeden keresztül általa gondozott iratokhoz való hozzájutás körülményessége. Szívesen vette volna, ha némi kezelői segítséget kap repertorizálási munkái befejezéséhez. Halála előtt a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös József koszorút adományozott tudományos életművéért. Emlékét művei mellett mindazok őrzik, akik becsülték csöndes, iróniára hajló természetét, korrekt, segítőkész, közvetlen egyéniségét. Ress Imre GYIMESI SÁNDOR (1933-1995) Tragikus hirtelenséggel zárult le Gyimesi Sándor több mint három évtizedes történészi pályafutása. Tudós és tanár volt egy személyben, aki ezen túlmenően jelentős tudományszervező tevékenységet is kifejtett. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem történelem-magyar szakán 1953-tól folytatott tanulmányai során Szabó Istvántól, a magyar népiség- és parasztságtörténeti kutatások iskolateremtő alakjától kapta az első meghatározó szellemi impulzusokat. Főként professzora hatására kezdett az agrártörténettel foglalkozni. E téren már csak származásából adódóan is otthonosan tudott mozogni, hiszen újfehértói parasztcsaládból érkezett, s így megannyi hasznosítható, konkrét ismerettel, sokrétű élményanyaggal is rendelkezett arról a paraszti világról, melynek történetét vizsgálta. Az agrártörténeti érdeklődés egész pályáját végigkísérte, s ez vált egyik fő kutatási területévé. Már egyetemi évei alatt beletartozott kedvelt professzorának abba a szűkebb tanítványi csoportjába — Borosy Andrással, Für Lajossal, Hársfalvi Péterrel, Módy Györggyel, Oláh Józseffel, Orosz Istvánnal és Rácz Istvánnal együtt —, akikből az ún. Szabó István-kör kiformálódott. E kör az 50-es évek második felétől igen termékeny szellemi műhelynek bizonyult, s a keretében egységes koncepció szerint, nagy szakmai igényességgel folyó munka döntő módon járult hozzá a háború utáni hazai agrártörténeti kutatások magas színvonalon történt megújításához.