Századok – 1996

Történeti irodalom - Roth Harald: Politische Strukturen und Strömungen bei den Siebenbürger Sachsen 1919–1933 (Ism.: Tilkovszky Loránt) I/195

195 TÖRTÉNETI IRODALOM Harald Roth POLITISCHE STRUKTUREN UND STRÖMUNGEN BEI DEN SIEBENBÜRGER SACHSEN 1919-1933 Studia Transylvanica, Bd. 22. Böhlau Verlag, Köln-Weimar-Wien, 1994. 256 1. POLITIKAI STRUKTÚRÁK ÉS ÁRAMLATOK AZ ERDÉLYI SZÁSZOKNÁL, 1919-1933 Azok a — főleg erdélyi szász származású — kutatók, akiket népük nagymúltú történetének a két világháború közti szakasza is közelebbről érdekelt, a legutóbbi időkig kénytelenek voltak a németországi levéltárak (Bonn, Koblenz) vonatkozó — nagyon fontos — anyagaira szorítkozni, mert az erdélyi levéltárak nem voltak számukra hozzáférhetőek. Néhány jelentős monográfia született így a romániai németek, s különösen az erdélyi szászok politikád történetéről az új államkeretek közt, a román kormányok nemzetiségpolitikájának súlya alatt, figyelmet fordítva a weimari Németországgal fennállott kapcsolatokra, népiségpolitikai és ideológiai befolyásokra, amelyekben korán jelentkező csíráit vélték olykor felfedezni az 1933 utáni szakasz nemzetiszocialista irányultságú fejleményeinek. Az e szempontból itt-ott mutatkozó túlzások, elnagyolt visszavetítések elkerülésére az erdélyi szász belső fejlődés alaposabb ismerete szükséges, ehhez viszont csak 1990-től nyílt meg a lehetőség e népcsoport vezető szervei iratanyagának hozzáférhetővé válásával, mindenekelőtt a nagyszebeni levéltárban. A szerző érdeme, hogy azonnal élt ezzel a lehetőséggel, s eddig teljesen használatlan források kiaknázásával az erdélyi szászság népi, egyházi, kulturális, politikai strukturái és működésük bemutatása mellett gazdasági helyzetét, szociális viszonyait, egyházi problémáit, kulturális törekvéseit, szellemi és politikai irányzatait, hagyományos mentalitását és megújulási próbálkozásait minden eddiginél elmélyültebben vizsgálhatta. Munkájának jelentős érdeme, hogy az erdélyi szász történet kontinuitását akkor is érzékelteti, amikor a magyar államkeretekből kivált népcsoport problémáit az új viszonyok közt tanulmányozza. 1872-ben ült össze először a Szász Nemzetgyűlés (Sachsentag), amely hivatott volt megszabni — időnként a változó körülményeknek megfelelően módosítani — azt a népprogramot (Volksprogram), amely alapján, mint vezető szerv, a Szász Központi Bizottmány (Sächsische Zentralausschuss) — az 1918-1919-es átmeneti periódusban Erdélyi Német-Szász Nemzeti Tanács (Deutsch-Sächsischer Nationalrat für Siebenbürgen) elnevezéssel — kifejtette tevékenységét. 1919 novemberében a negyedik Sachsentag határozta meg azt a népprogramot, amely a Romániához történt csatlakozás nyomán az új viszonyok közt lesz mérvadó. Az erdélyi szászság vezetőszervét ezentúl Erdélyi Német-Szász Néptanácsnak (Deutsch-Sächsischer Volksrat für Siebenbürgen) hívták. Székhelye Nagyszeben volt, itt működött központi irodája az 1932-ig ügyvezető Hans Otto Roth irányításával. A Néptanácsnak kezdetben Kolozsváron is volt irodája, de hamarosan {1921-ben) megszűnt, s a román kormánnyal, minisztériumokkal, a különböző országos — nem utolsósorbem gazdasági — szervezetekkel való kapcsolat érdekében 1922 óta egy bukaresti irodája működött. A Néptanács körzeti és helyi bizottságokra támaszkodott; munkájában minden szinten jelentős szerepe volt az evangélikus egyháznak, papságnak. A népprogram alapvető célkitűzése az volt, hogy érvényt szerezzenek az 1918 decemberi gyulafehérvári vonzó ígéreteknek, az 1919 decemberében — nagyon vonakodva — aláírt kisebbségvédelmi egyezményben foglalt autonóm jogoknak. Ezt a mindenkori kormánytól várták, azzal kötöttek választási paktumot, — egyedüli kivétel az 1927-es választásra a magyar kisebbséggel kötött ellenzéki blokk volt. A szász többségű választókerületek nagy „népi fegyelemmel" leadott szavazataira biztosan lehetett számítani. Jogaikat azonban nem sikerült kivívniuk az erdélyi szászoknak; helyzetük rosszabbodott. Ezzel kapcsolatban fokozódott a vezetéssel szembeni elégedetlenség, a vele szemben támasztott — részéről vonakodva fogadott — megújítási-megújulási igény. Mindezek során szélsőséges irányzatok is mindinkább teret nyertek. A szerző mindezt részletesen, nagy alapossággal tárgyalja, s fejtegetései a végül is új népprogramot kibocsátó ötödik, 1933 októberi Sachsentag ismertetésével zárulnak, amely az ott végbement nemzetiszocialista áttöréssel új — vészterhes — szakaszt nyitott meg az erdélyi szászok történetében. Fontos megállapítása a kötetnek, hogy a Nagy-Románia valamennyi német településterületének egységes népi irányítására való törekvés — amelynek kifejeződése a Nagy-Romániai Németek