Századok – 1996

Történeti irodalom - Schlumbohm Jürgen: Lebensläufe; Familien; Höfe. Die Bauern und Heuerleute des Osnabrückischen Kirchspiels Belm in proto-industrieller Zeit; 1065–1860 (Ism.: Ö. Kovács József) I/184

185 TÖRTÉNETI IRODALOM módszerrel dolgozott, melynek során minden elérhető nominális forrást felhasznált. így valóban egy olyan társadalomtörténetet alkotott, amelyben az említett eljárás szinte azt a szerepet töltötte be, mint a biológus számára a mikroszkóp. A különböző életpályák bemutatásán keresztül a lehetséges legkisebb részletekig megismerhetjük a falu társadalmának 200 év alatt megfigyelt változásait. Mindezt úgy, hogy közben megbizonyosodhatunk a szerző állításának igazáról, miszerint az emberek magatartáía ebben a mikrotársadalomban kevésbé függött a „kemény gazdasági feltételektől". Pontosabban a társadalmi szerkezet, a környezet sikeresen alakíthatónak bizonyult. Ennek a dimenziónak az intenzív kutatása- és bemutatása teszi igazán valódi társadalomtörténeti művé a kötetet. Ugyanis annak felismerése, hogy a háztartási-családi struktúrák rugalmasak és alakíthatók voltak, mutat rá arra, hogy ezeket nem célszerű „kvázi-szubsztanciaként" kezelni, hanem csak mint az egyes emberek életpályáinak az összefonódását. Ugyanakkor azt is bizonyítva láthatjuk, hogy a házasságkötés, a ház tartás alapítás és a gazdasági források — több elméletet cáfolva — sokkal kevésbé voltak merevek. A szerző alapvetően kétféle szempont szerint kutatott: egyrészt a statisztikai, tömeges adatok feldolgozásával igyekezett az átlagoshoz, a szabályszerűhöz közelebb jutni, másrészt egyedi esetek bemutatásával személyes és családi sorsokat vizsgált. A források három fő csoportra különíthetők: az egyházi és világi hatóságoktól eredőkre, a falusi lakosság köréből származó jóval csekélyebb mennyiségű iratokra, s a legtöbb információt tartalmazó és mutatóval ellátott anyakönyvekre. Az 1650-ben az egyházközség élére állított katolikus pap és utódai igen pontos forrásbázist hagytak az utókorra. Fő feladatuk mindamellett az volt, hogy minél-több lutheránust a katolikus egyházba vezessenek, bár a nem-katolikusok aránya még a 19. században is nagyobb (60%) volt. 1650 óta csak 1812-ben fogadhattak saját lelkészt, s ezzel is magyarázható az, hogy a protestánsok még 1808-ban is a katolikus misét látogatták. A szerző az egyházi források és a polgári státusra vonatkozó regiszter adatait CLIO számítógépes program segítségével dolgozta fel, majd ezt követte a családrekonstitúció hosszas egyeztetéseket igénylő munkája. Ezzel a módszerrel 1650 és 1860 között mintegy 17 000 születési, 11 000 halálozási és 5000 esketési dokumentumot vizsgált meg. 1811-1812-ben keletkezett az első olyan népösszeírás, amelyben minden lakos teljes nevét, életkorát, családi állapotát, valamint foglalkozását egy előre kinyomtatott listán megjelöltek. A következő évektől az osnabrücki tartomány a Hannoveri Királysághoz került, s a rendszeres 3 évenkénti népösszeírások elemzésére csak az 1833 és 1848 közötti időszakból nyílt lehetőség. Majd ezt követően a szerző a Beimre vonatkozó, még több faktort jelző 1852 utáni összeírások nominális vizsgálatát 1858-ig szintén elvégezte. Hasonlóképpen egyénre lebontott kutatást folytatott az 1667-től rendelkezésre álló kataszterekben. Reprezentatívnak tekinthető mintavétel segítségével dolgozta fel például 1809-1814 és 1847-1849 között a lakosság vászoneladási üzletmenetét. Egyéb vonatkozásban elemezte a kivándorlási listákat (1832-1848), amelyek az Észak-Amerikába irányuló tömeges népmozgalom hatására keletkeztek. A kivándorlás a népességszámot alapvetően csökkentette, hiszen az 1651-ben kb. 1300 lelket számláló Beim lakossága 1833-ig megháromszorozódott, de ezt követően 1858-ban is csak 3300 fő élt itt. A nagyobb fejezetek eredményeiből csupán példákat emelhetünk ki. A demográfiai jellemzők vizsgálata kiterjedt a nagy- és kisparasztokra és birtoktalanokra tagolt falusi népességre, azok családalapítási életkorára, házas életére, termékenységére és halálozási arányára. A belmi demográfiai minta, mint ahogy azt a történeti demográfia a koraújkori Európára vonatkozóan megállapította, közelít az ún. „emberi élet megőrzésének rendszeréhez": viszonylag kevés gyerek született, de legtöbbjük elérte a felnőttkort. A vizsgált népesség 70%-a 15 éves vagy annál idősebb volt, a csecsemőhalandóság aránya 15% körül mozgott. A legfőbb oka mindennek a több mint egy évig 'artó (átlagosan 14 hónap) szoptatási idő lehetett, s ebben a tekintetben nem volt különbség a társadalmi csoportok között. A vizsgált terület további specifikus vonása az, hogy itt szinte minden férfi és nő házasságot tudott kötni, bár a házassági életkor európai viszonylatban magas volt. Úgy tűnik, hogy ebben a rendszerben a házassági kapcsolat követelmény volt, amit az újraházasodók magas aránya is bizonyít. Összességében elmondható, hogy a házastermékenység, csecsemőgondozás és táplálás, a csecsemőhalandóság és életkor ebben a vidéki társadalomban hasonló szintű volt a birtokosok és a birtoktalanok körében. A szerző további, egyes elméletekkel szembenálló jelenségekre is rávilágít, mint például arra, hogy a tulajdonnélküliek még fiatalabb korban házasodtak, mint vagyonos társaik. A második nagy fejezetben a háztartásszerkezetek modelljeiről olvashatunk, amelyből többek között az is kiderül, hogy a feltételezésekkel ellentétben éppen a komplex és háromgenerációs háztartások száma növekedett meg a 19. században. Még inkább érdekes az, hogy ez az emelkedés