Századok – 1996

Történeti irodalom - Bein Werner: Schlesien in der habsburgischen Politik (Ism. Radó Bálint) I/179

182 TÖRTÉNETI IRODALOM hogy nyilatkozata szerint Szilézia megszállásával csak segítséget kínál a bajor-francia összefogás ellen. Maga Walpole is arra biztatta Mária Teréziát, törődjék bele a megváltoztathatatlanba, Szilézia elvesztésébe. E helyen a szerző hosszasan taglalja a londoni politikusok megfontolásait, a gyarmatokra figyelést, illetve az európai szerepvállalást szorgalmazók közötti klasszikus vitát. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy az angol király egyben hannoveri választó is volt. Ami Hollandiát illeti, több tartománya, mindenekelőtt Zeeland és Groningen úgy vélekedett, Franciaország ismét bosszút állna rajtuk, ha hadbalépnének. Beigazolódott tehát Savoyai Jenő herceg félelme, aki mindig fenntartásokkal viseltetett VI. Károly „pragmatikus biztonsági rendjével" szemben. Úgy tűnt, Ausztria teljesen magára maradt. A mollwitzi csatavesztés után magában Bécsben is sokan azt javasolták, tegyenek területi engedményeket Frigyesnek Sziléziában. Ezt valójában egyedül Bartenstein és Kinsky cseh kancellár ellenezte hevesen. Mindenki számított rá, hogy Franciaország а Ьецог jelölt érdekében támadni fog, s ebből a szövetségből Spanyolország sem marad ki. Mindez be is következett. Másfelől Frigyes már az egész sziléziai erődrendszer átadását követelte. Egyedüli megoldásnak az látszott, hogy a poroszokkal megállapodnak és ezzel leválasztják őket a örökösödési háború Habsburg-ellenes szövetségeseiről. 1741 szeptemberének közepén, „életünk és vérünk" felajánlásának napjaiban, Pozsonyban értesült Mária Terézia Frigyes megegyezési feltételeiről: egész Alsó-Szilézia és a Neisse fejedelemség átadásáról. Oppeln és Brieg hercegségek határai jelentenék az új porosz-osztrák határt. Végül Klein-Schnellendorfban 1741. október 9-én egyfelől П. Frigyes és Goltz, másfelől Neipperg és Lentulus elfogadott egy megállapodást, melyben a fentieket és a stratégiailag fontos Neisse erődjének átadását rögzítették. Mindkét fél számára elengedhetetlen volt, hogy mindez titokban maradjon a szövetségesek előtt. Frigyes azonban ezúttal sem tartotta szavát. A felső-sziléziai téli szállások ügye újabb ellenségeskedésekhez vezetett. Hiú ábrándnak bizonyult az a reménykedés is, hogy a poroszok immár korábbi szövetségeseik ellen fordulnak. Mária Terézia elhibázottnak tartotta az egész titkos megállapodást, de nem volt más lehetőség, mint békét kötni. A nagyhatalmak közül leginkább Anglia kívánt békét közvetíteni. A porosz királyban pedig kialakult az a meggyőződés, hogy Ausztriát nem szabad túlontúl gyengíteni. Másfelől a chotusitzi győzelem kimerítette a poroszokat, sőt az osztrákok Habelschwerdt megszállásával visszavonulásukat veszélyeztették. 1742-ben tehát Boroszlóban béketárgyalásokat folytattak, melyeknek menetével Bein megismerteti az olvasót. A béke maga berlini békeként ismeretes a történetírásban, s az angol egyensúlypolitika kifejeződésének tekinthető. Mária Terézia természetesen mégis azt tervezte, hogy Lombardiában erőteljesebben lép fel a spanyolok ellen, mindenekfelett azonban Csehországot felszabadítja a francia-bajor megszállás alól. A franciák, akik Frigyes megegyezését Mária Teréziával hitszegésnek tekintették, el is hagyták Prágát. Nápolyban és Genovában viszont francia segítséggel jelen voltak a spanyolok. Frigyes egyre inkább rosszallóan szemlélte az osztrák törekvéseket. Bizalmatlanságát fokozta, hogy Szászország Bécs barátságát kereste. Mária Terézia a megerősödés zálogát bajorországi területnyerésben látta. Egyben meg akarta leckéztetni a VII. Károly néven császárrá lett Wittelsbach Károly Albertet. Frigyes viszont vésztjóslóan elkezdett foglalkozni a magyarországi protestánsok helyzetével. Werner Bein tárgyalja azokat a tényezőket, melyeknek együttes hatására a bécsi politika ismét a Poroszország elleni fellépés mellett döntött, míg a nyugati fronton csupán a védelemre való berendezkedésre gondolt. Mária Terézia kiáltványban fordult Szilézia népéhez, melyben Frigyes zsarnokságát ecsetelte. A porosz fél sem maradt adós a röpiratirodalommal. De ennél sokkal többre is elszánta magát: tartván attól, hogy Ausztria és Anglia, melynek királya II. György végül a Pragmatica Sanctio támogatása címén angol-holland úgynevezett pragmatikus sereget küldött a Birodalomba, esetleg kiegyezhet Franciaországgal újra támadásba lendült, s bevonult Csehországba. Franciaország elfoglalta Osztrák-Németalföldet. Mária Teréziának nem sikerült hathatós segítségnyújtást elérnie az 1745. január 8-án megkötött osztrák-szász-angol-holland varsói négyes szövetséggel sem. II. György serege most hazatért. Január 20-án VII. Károly váratlanul meghalt. Bein részletezi az így megváltozott helyzetben csehországi hadjáratával kudarcot valló, abban kimerült П. Frigyes politikai megoldáskeresésének mozzanatait. Megismerhetjük a kötetből azokat az okokat, melyek arra veze.ttek, hogy Bécs mindazonáltal halandó volt a berlini béke megerősítésére. Egyaránt fontos figyelembe vennünk az osztrák előrenyomulás lehetőségeinek túlbecsülését és a tengeri hatalmak ragaszkodását ahhoz, hogy csakis Poroszország megbékítése árán lehet Franciaországgal eredményesen megbirkózni. Külön alfejezet szól annak az elképzelésnek kudarcáról, hogy a sziléziai porosz jelenlét által súlyosan érintett