Századok – 1996

Beszámoló - Beszámoló a Dél-Dunántúli Történészek 10. jubileumi nyári táboráról (Fleisz János) I/169

BESZÁMOLÓ 171 Némileg gyengítette az okfejtést az a megjegyzés, hogy hiteles statisztikát nem lehet összeállítani, mert Mária Terézia koráig nincs feldolgozható konkrét adat. Imreh István kolozsvári professzor témája a „Rendtartó, önigazgató közösségek a Székelyföldön" volt. Az előadó az utóbbi évtizedek módszertani nyereségeit felhasználva világította át a székely közösségek jellegzetes társadalmi struktúráját. Ismertette, hogy az elődökhöz, hitekhez, műveltséghez, rendtartáshoz sajátos módon kapcsolódó közössége révén a Székelyföld oly egyediséggel ruházódik fel, amely az erdélyi átlagba olvasztva nem értelmezhető. A helyi színek, a társadalmi rétegek különleges aránya és az önszerveződés jellege az, amit statisztikai adatok és dokumentumok is tükröznek. A szerző aláhúzta, hogy a Székelyföldön maga a város is olyan, mint egy kinagyított falu és hogy a belső rendtartás olyan volt, mint egy bölcső, de egyben börtön is. Végül kihangsúlyozta, hogy a székely nációnak rendi s nem etnikai tartalma van. Remus Câmpeanu a kolozsvári Történeti Intézet tudományos munkatársa témája „Az erdélyi románok elkatolizálódása. Ellentmondások a 18. század eleje román falujának világában" volt. Az elemzés a történeti források által szolgáltatott adatokból kiindulva a 18. század elején kialakult helyzetet érintette. Az előadó véleménye szerint a vallási egyesülésről általában mindenütt tudtak, hisz az országgyűlés is tudomásul vette, azonban egyesek az elszigetelődés miatt nem voltak tisztában a felsőpapság határozataival. Az összegzésben megfogalmazódott, hogy bár a folyamat maga politikai okokból indult el, mégis az idők során igaz hitté vált és hogy a történetírás jövőbeni nagy feladata lesz, hogy elemezze, mennyire volt a görög-katolikus egyház társadalomszervező erő. Szász Zoltán, az MTA Történettudományi Intézete igazgatóhelyettesének „Nemzetté válás és modernizáció a térség országaiban" című előadásában az előadó több politikai és ideologikus felhanggal kísért állásfoglalás nyomába eredve a historiográfia eszközeivel közelítette meg a modernizáció és a nemzetté válás kérdését. Bár e két folyamat párhuzamos, a köztük levő összefüggés nem olyan nyilvánvaló. A modernizáció megközelítésében a W. W. Rostow által 1960-ban kidolgozott fejlődési stádiumok elméletét véve alapul, az egyes országokban az elindulás különböző időszakokban történt meg. így például míg ez Angliában kb. 1783-1802 között játszódott le, addig Németországban 1850-1873, Oroszországban 1890-1914 között, addig Indiában csak 1950 után. Mindez persze a történeti örökség által meghatározott és ilyen értelemben beszélnek manapság történelmi és történelem nélküli népekről. Európa más övezeteire áttérve az előadó kiemelte, hogy a Balkánon tulajdonképpen nincs fejlődés, mert a török uralom megakadályozta. Ezzel szemben a magyar fejlődés organikusabb és a saját államiságra épült. A történelmi körülmények hatásaira ebben a régióban 1848-ra egy aszinkronitás alakult ki, mivel lényegében már volt egy magyar nemzet, míg a magyarországi nemzetiségek csak akkor kezdik megszilárdítani a sajátos nemzeti jegyeiket. Egy hosszú fejlődési folyamat lezáródása után a szocializmus időszaka kovácsolja véglegesen össze a nemzetet, produkálja a monolit egységet. Egyed Ákos kolozsvári akadémikus „Rendiség, etnikum, nemzet és polgárosodás Erdélyben a 18-19. században" című előadásában a fenti fogalmak tisztázását végezte el. Pontosította, hogy az erdélyi magyar társadalom esetében találunk teljes rendi