Századok – 1996

Beszámoló - Beszámoló a Dél-Dunántúli Történészek 10. jubileumi nyári táboráról (Fleisz János) I/169

170 BESZÁMOLÓ Vonyó József megnyitójában hangsúlyozta, hogy „nem politizálni jöttünk, hanem a történettudomány eszközeivel igyekszünk megközelíteni a vitás kérdéseket". Bevezető előadásában Erős Ferenc kutató az identitás kérdéskörével foglalkozott. Kiemelte, hogy a 18. században vetődik fel először, a mai kutatások fő témája már a szociális kategorizáció, amely megkülönböztet A és В típusú csoportokat. A kisebbségi csoportok két alternatíva között választhatnak, az egyik a kiválás (elmenekülés vagy asszimiláció), a másik pedig a pozitív kisebbségi identitás kialakítása Befejezésül megállapította, hogy a társadalomtudományok jelenlegi következtetései eléggé pesszimisták, de nem kell elfelejteni, hogy az ember képlékeny lény és nincsenek rá örök érvényű törvényszerűségek. Benkő Samu kolozsvári akadémikus, az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke az első beszélgetés keretében bemutatta az EME múltját és jelenét. A még 1859-ben létrejött Egyesület újraszervezésére 1990-ben került sor és azóta a tevékenységében jelentős előrelépés tapasztalható. Az Egyesület mint a magyar tudományművelés szervezete támogatja tagjait szakmai munkájukban. A mintegy 3000 tagot számláló E-gyesület felvállalja a tudományos kutatás magyar nemzeti feladatait, az egyetemes tudományművelés feladatait, valamint a romániai fejlődéssel való érdekazonosságot. Mivel az EME jelentősége rendkívül nagy a romániai magyar kisebbség tudományos életében, így a jelenlegi fő cél magas szakmai szintre emelni az erdélyi kutatást és tudományszervezést. Fodor István a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója az eredettudatok historikumáról értekezett „Ki volt itt előbb? Sajátos történelmi vetélkedő a Kárpát-medencében" címmel. Érdekfeszítő előadásában szakszerűen szembesítette a magyarszármazáselméletet a dako-római-román elmélettel, valamint a nagymorva elmélettel, kiemelve hogy egyszerre mind nem lehet igaz, mert egymást megkérdőjelezik. Tényként említette, hogy a mai közfelfogásra nem a tudósok hatna ^ lianem az újságírók. Ismertetve ezeknek az eredetelméleteknek a kifejlődését, bemutatta mind a dako-román, mind a nagymorva mind, pedig a délszláv pánszlávizmus elméletének a gyengéit, de egyúttal kihangsúlyozta, hogy a kettős honfoglalás elmélete sem erősíthető meg egyértelmű adatokkal. Egészében véve ezeket a romantikus történetírásban gyökerező elméleteket az előadó úgy jellemezte, hogy csapást mérnek a történetírásra, mert általuk elhanyagolják a valós problémákat és illúziókat próbálnak hitelesíteni. Lengyel Tünde a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete (Pozsony) tudományos munkatársa, A szlovákiai városok polgárságának nemzetiségi összetétele és együttélése a 18. század kezdetéig" címmel tartott előadásában abból indult ki, hogy az ottani városok népessége sohasem volt egynyelvű és hogy a politika szintjén mindig azt írták: egy évezreden keresztül nem tudtak egymással megegyezni. Ezzel szemben a dokumentumokból az tűnik ki, hogy a magyarok és szlovákok között a nemzetiségi ellentétek csak szórványosan jelentkeztek és akkor is általában az emberi vetületek kerültek előtérbe. A nemzetiségi problémák főleg a németekkel való együttéléssel kapcsolatban kerültek felszínre. Az előadó többek között azt próbálta bizonyítani, hogy északon szlovák, délen pedig a magyar hatás érvényesült s ezáltal kialakult egyfajta demarkációs vonal—egy nyelvhatár —, amely az idők során változott.