Századok – 1996

Történeti irodalom - Documents diplomatiques francais sur l’histoire du bassin des Carpates 1918–1931 (Ism.: Borhi László) VI/1593

1594 TÖRTÉNETI IRODALOM A párizsi vezetés részéről már közvetlenül a háború után megfogalmazódott, hogy a Kárpát-medencében francia befolyásnak kell érvényesülnie, hiszen ellentétben a többi nagyhatalommal, amely vagy népszerűtlen a térségben, vagy tűi távol van onnan, „a franciák nagy tekintélynek örvendenek", az első számú szövetségesnek pedig Csehszlovákia minősült, a nyugati biztonság másik keleti pillére Románia volt. A Tanácsköztársaság bukása után a korábbihoz képest javult Magyarország megítélése a szövetségesek részéről. Ebben nagy szerepe volt Clerk missziójának. Clerknek sikerült megakadályoznia, hogy a román hadsereg helyettesítésére szerb és cseh csapatokat küldjenek Magyarországra, ami pedig a nyugati vezetés szándéka volt. A sorozat második kötete az eddig ismeretlen Mantoux anyag alapján lehetőséget ad a szövetségesek és Románia között Magyarország megszállása miatt keletkezett konfliktus beható tanulmányozására. Miután Bukarestet a diplomáciai kapcsolatok megszakításával fenyegették meg, a román hadsereg kivonult Magyarországról. A fenti konfliktus azonban nem változtatta meg a francia Kárpát-medence politikát. Párizs továbbra is „a déli és északi szláv államokon nyugvó" új keleteurópai rendszer fölött akart őrködni a német feltámadás megakadályozására. (11/140). A szövetségesek között nézeteltérés volt Magyarország határainak kérdésében. Millerand, az új francia kormányfő ellentétben Lloyd George-al és Nittivel, azt az álláspontot képviselte, hogy „elfogadhatatlan a magyar határok megkérdőjelezése". Vonatkozott ez a nyugati határokra is, hiszen a magyar területeket Ausztria kompenzációként kapta a másutt elszenvedett területi áldozataiért (11/176). Kifejtette: Franciaország feladata azon országok védelme, amelyek vele „együtt harcoltak a jog és a szabadság ügyéért: a jugoszlávoké, cseheké és románoké" (11/79). A Külügyminiszterek Tanácsa a kisebb módosításoktól is elzárkózott, hiszen a brit és az olasz külügyminiszter — Curzon és Scialoja — nem támogatta miniszterelnökeik ilyen irányú javaslatát. Curzon lehetetlennek nevezte a határmódosítást és döntés született, hogy a határkijelölő bizottságok apróbb változtatásokat a Népszövetség elé terjeszthetnek (11/183). Mindez nem kerülhetett a békeszerződésbe, csak az ahhoz csatolt kísérőlevélbe, tehát jelentősége jelentősen csökkent. Ennek tervezete szerint „etnikai és gazdasági igazságtalanság" esetén „az általános érdek" szolgálatában a határkijelölő bizottságok a Népszövetség elé terjeszthetnek egy-egy részletkérdést, amely felajánlhatja jó szolgálatait az érintettek közötti baráti rendezés céljára. Vagyis a határok revideálására csak szűk keretek között kerülhetett sor, ráadásul a végső változatból kimaradt a „gazdasági, etnikai" kitétel, jelezve az antant óvatosságát a határmódosítás és a saját felelősségük elismerését illetően. 1920 tavaszán a francia politikában előtérbe került a magyar orientáció. A Quai d'Orsay egy feljegyzése szerint a közép-európai egyensúly Magyarországon nyugszik, Budapest pedig a térség kereskedelmi, közlekedési, banki központjává válhat (11/150). A kérészéletű magyar orientáció mögött gazdasági érdekek húzódtak: Párizs a brit és olasz vetélytárs elől akarta elorozni a magyar gazdaság — konkrétan a magyar vasútra meghirdetett opció — által kínált lehetőséget. Horthy a francia közeledésben lehetőséget látott a békeszerződés revideálására. Tudatta a magyarbarát francia külügyi főtitkárral, Paléologue-gal, hogy hajlandó franciabarát politikát folytatni, támogatta a magyar vasútra vonatkozó opció felkínálását egy francia tőkéscsoportnak. Millerand 1920. május 18-i levelében tudatta a magyar vezetéssel, hogy „egy erős Magyarország hasznos tényezője lehet egy tartós egyensúlynak" (11/247). Millerand azonban nem gondolt jelentős határkorrekcióra. Kifejtette: „Nem vállalunk kötelezettséget az etnikai és gazdasági igazságtalanságok korrigálására..., de készek vagyunk felajánlani jó szolgálatainkat a Magyarország és szomszédai közötti baráti megegyezés elősegítésére, kiigazítva ezeket az igazságtalanságokat a kísérőlevél feltételei szerint... ha az eredmény mindkét felet kielégíti" (11/313). Ezen a ponton szeretném néhány kisebb hiányosságra felhívni a figyelmet. A közölt iratokban többször szerepel utalás olyan eseményekre, melyek ismerete az iratok megértése szempontjából lényeges lenne, de a kötetekben vagy egyáltalán, vagy nem az első előfordulási helyen kerülnek jegyzetelésre. így pl. az 1/150 sz. iratból nem derül ki, mi volt az „incident Apáthy", az 1/112 sz. iratban — 171-172. oldalon szereplő 1918. augusztus 17-i szerződés csak a 199. oldalon kerül megmagyarázásra a jegyzetben. A II/73 sz. irat utal egy Lloyd George-Polk megbeszélésre, de nem került jegyzetelésre, hogy miről van szó, míg a II/219-es iratban szó van egy Halmos-Csáky-Paléologue megbeszélésre, de nem derül ki, hogy azon mi hangzott el.