Századok – 1996

Közlemények - Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere VI/1525

BEREND BÉLA FŐRABBI NÉPBÍRÓSÁGI PERE 1535 volt az intézetnek. Valójában az volt a helyzet, hogy ilyen szerepe soha nem volt, s nem is állott állandó kapcsolatban a kormányszervekkel. Még 1943 folyamán, mikor Berend Pesten járt, elmondta Bosnyáknak, hogy a szigetvári hitközségnél állandó harcban áll a vagyonosabb elemekkel, akik nincsenek megelégedve azzal az irányzattal, amit ő képvisel. 1944-ben a megszállás után pár héttel arra kérte Bosnyákot, tegye lehetővé számára, hogy a fővárosba utazhasson; ha másképpen nem megy, mint szakértőt vegye fel a Zsidókérdés-kutató Magyar Intézetbe munkatársként.3

9 Bosnyák erre rögtön készített egy beadványt, amelyet dr. Takáts Albertnek, Endre László titkárának s bizalmas barátjának vitt el, s megkérte, hogy azonnal küldjön hivatalos táviratot Berendnek. A táviratban értesítse, hogy mi lesz a beosztása, s utasítsa, hogy utazzon fel a fővárosba. Ezek után meg is érkezett Berend, s megköszönte Bosnyáknak a közbenjárást, s újból felajánlotta munkáját az Intézetnek. A tanácsba úgy segítette be Bosnyák, hogy a főrabbi elmondta neki, a tanácsba olyan embereket neveztek ki, akik eddig a hitközségi funkcionáriusok és dúsgazdagok voltak. Megkérte Bosnyákot, segítse őt, hogy bekerüljön a tanácsba. Bosnyák erre újra kapcsolatba lépett Takáts Alberttel, aki figyelemreméltónak találta Berend érveit, s hajlandó volt az ügyben közbejárni. Berend és Bosnyák valóban jól együtt tudtak működni, s ez nézeteik bizonyos fokú azonosságában rejlett. Ez az azonosság abból adódik, hogy Berend is a zsidók kivándorlását szerette volna megvalósítani a háború után, akárcsak a nyilasok. A cionizmus ezen elve jól összeegyeztethető volt az antiszemiták végső céljával, a „zsidómentes" Magyarország megteremtésével, Bosnyák ezért egy jól felhasználható embert látott a főrabbiban. Ezt Berend jól ki tudta használni arra, hogy saját terveit valóra váltsa. Az ismeretség a későbbiek során is segített a főrabbinak, egyfajta mentességi igazolványt jelentett számára. Bosnyák így vall a köztük lévő kapcsolatról: „Berend elismerte azt, hogy írásaimban igyekeztem tárgyilagos maradni és kerülöm a szenvedélyeket felszító hangot. Én viszont elismertem a cionizmust, főleg a baloldali, szocialista irányú cionizmus helyességét és jogosságát. Egyetértettünk abban is, hogy egészségtelen állapot az, miszerint a magyarországi zsidóság vezetése kizárólag a nagytőkés, plutokrata elemek kezében összpontosul. Továbbá abban, hogy egy háború utáni nagyobb arányú zsidó kivándorlás jelentős mértékben csökkentené a zsidókérdés fontosságát Magyarországon."^ Azt feltétlenül hozzá kell tenni, hogy ez a mérsékelt hang annak tudható be, hogy az AVO fogságában igyekezett minél enyhébb képet kialakítani magáról. A háború alatti írásait egyáltalán nem jellemzi a visszafogottság, elég, ha elolvassuk a Harc, a Függetlenség, a Magyarság, az Egyedül vagyunk egy-egy cikkét, amelyeket Bosnyák Zoltán írt. Ezekre a cikkekre a kemény, uszító hang a jellemző. Fontos kérdést vet fel az a tény is, hogy a II. Zsidó Tanács megszervezésében, helyesebben a megszervezésére irányuló javaslataival Berend neve összeköttetésbe került Endre Lászlóéval. Már a Tanács tagjaiban is felmerült a gyanú, hogy Berend azért került be a Tanácsba, mert Endre besúgója volt, s ebben a pozícióban