Századok – 1996

Közlemények - Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere VI/1525

BEREND BÉLA FŐRABBI NÉPBÍRÓSÁGI PERE 1531 el, nehogy keresztény ismerőseik is bajba kerüljenek. Ekkor Berend Bélának több zsidó is szólt, hogy közölje a rejtegetőkkel, hogy jelentkezzenek a csendőrségen.19 Másrészt „független" forrásokat is felhasználhattak a csendőrök. Hogy kinek mekkora vagyona volt, s hová rejthette el, azt tudhatták a zsidók konkurensei, volt alkalmazottjai. Ok tájékoztatták a csendőröket, s velük együtt szálltak ki, hogy összegyűjtsék a vagyonokat. A csendőrök rendelkezésére állott a hitközségen készített lista, amely feltüntette a foglalkozásokat is, ez pedig elég jó iránytű lehetett.20 Ezek olyan tények, amelyek nagyobb súllyal esnek latba a tanúvallomások „hallomásból" tudott tényeivel. A vallomásokban az is elhangzott, hogy a csendőrök jó véleménnyel voltak Berendről, aki nagyon segítőkésznek mutatkozott.21 Eléggé valószínűtlen azonban, hogy a vallatást végző csendőrök ismerték volna Berend Bélát, mielőtt ideérkezett volna. A zsidók gettóba terelésében és gyűjtőtáborba szállításában a helyi csendőri, rendőri alakulatok mellett, velük szorosan együttműködve sok esetben az ország más részeiből vezényeltek játszották az irányító szerepet. Az a kijelentés, hogy Berend árulta volna el a többi zsidót, vagy el sem hangzott, vagy pedig csak uszítani akarták a zsidókat egymás ellen.2

2

Ismerve a csendőrök módszereit és mentalitását, nem kell egy zsidó rabbinak azért közbenjárnia, hogy a zsidókat megkínozzák, s így tudják meg tőlük vagyonuk rejtekhelyét. Wellischné és fia ügyében is hasonló eredményre jutott a Népbíróság, vagyis: Berend nem felelős a történtekért. A vád szerint Wellischnét és fiát, akik evangélikus vallásúak voltak, Berend feljelentette, s később a deportáláskor őket el is hurcolták. A beidézett tanúkról, a vád tanúiról kiderült, hogy a kérdéses időpontban nem is voltak Szigetváron. Az egyik tanú ráadásul Wellisch László volt, az elhurcolt nő férje, aki nem lehetett pártatlan az ügyben, másrészt csak hallomásból „tudott" mindent. Ráadásul a férj és Löbl Béla tanú is meglehetősen ellenséges viszonyban volt Berenddel.23 Wellisch László többek között azt állította, hogy feleségétől 1944. május 18-án kapott egy levelet, melyben tájékoztatta, hogy kiengedték Barcsról, de már vissza is vitték őket.24

Ha ez igaz, akkor lehetetlen, hogy Berend vitette vissza a feleségét az internálótáborba. Egy korábban már szavahihetőnek bizonyuló tanú állítása is alátámasztja ezt. A tanú Takács Sándor, 1944. április 28-tól május 17-ig volt internálótáborban, utána munkaszolgálatra hívták be. Ezelőtt még visszatért Szigetvárra, s vele jött Wellischné és fia is, akiket kereszténynek nyilvánítottak ugyan, de erről hivatalos igazolást feltehetőleg nem kaptak. A tanú szerint Berend Béla ekkor már Budapesten volt tanácsbeli tagsága miatt.25

Berend is azt állította, hogy ő már május 16-án Budapesten tartózkodott, tehát semmiképpen nem lehetett, hogy az ő közbenjárására vitték vissza a gyűjtőtáborba Wellischnét és fiát. Ugyanerre a következtetésre jutott a Népbíróság is, majd a Népbíróságok Országos Tanácsa2

6

is helybenhagyta ezt. Tárgyi bizonyíték is van, mégpedig Berend eredeti, Gestapo-igazolványa — mellyel felutazhatott vonattal Budapestre