Századok – 1996

Közlemények - Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere VI/1525

1530 MUNKÁCSI KRISZTINA kedettek általában a gazdagok közül kerültek ki, így a szegények rovására különféle kiváltságokkal bírtak. Emiatt itt Szigetváron is — ez a későbbiek szempontjából nagyon fontos — a gazdag kikeresztelkedett zsidók és patrónusaik, a keresztény lelkészek köréből sok ellenséget szerzett.1

3

Emellett a viszonyt még jobban elmérgesítette az a tény, hogy a hitközség élén állók megtiltották az alkalmazottaknak, hogy a főrabbi utasításainak engedelmeskedjenek. Mint az előbb utaltam rá, e kisebb zsidó közösség példáján is jól látszik az össz-zsidóságon belüli széthúzás, az egyéni érdekek érvényesítése. A német megszállásig szinte nincs is olyan indok, amely egységbe tudta volna kovácsolni a zsidóságot. Állandó harc folyt az ortodoxok, cionisták és a neológok között, s csak a vészkorszak idején tudtak úgy-ahogy összefogni. Az első két vádpont alapját képező események 1944. március 19-e után, a német megszállás alatt történtek. A németek kívánságára hamarosan minden településről elkezdték összeszedni a zsidókat, gettókba, majd gyűjtőtáborokba terelték őket, végül deportálták. A zsidók megkülönböztető jelzéséről szóló rendelet 1944. április 5-én lépett hatályba.1

4

1944. április 7-én adta ki Jaross Andor belügyminiszter a 6163/1944. B.M. res. rendeletét Baky László aláírásával, amelynek tárgya a zsidók lakhelyének kijelölése volt.15

Konkrétan a gyűjtőtáborok felállításáról és a zsidók odaszállításáról rendelkezik. Az 1610/1944. M.E. sz. gettórendelet pedig 1944. április 28-án jelent meg, s innentől hatályos is.16 Szigetvárról 1944. április 26-án kezdődik meg a zsidók gyűjtőtáborba hurcolása, az ún. délvidéki akció keretében, a gettórendelet érvénybe lépése előtt.17 Mielőtt elszállították volna őket a barcsi internálótáborba, a kivezényelt csendőrök megpróbáltak „utánajárni" annak, hogy a zsidók hová rejtették el értékeiket. Tudvalevő volt, hogy többen a pénzüket és más értékeiket keresztény ismerőseiknél helyezték el. Ezen a tényen alapul az egyik vádpont. A tanúvallomások szerint Berend elárulta a csendőröknek, hogy hol vannak az értékek elrejtve. Mások szerint Berend feljelentette azokat a keresztény családokat, akiknél zsidó értékek voltak elhelyezve. Volt csendőrök és keretlegények állították, hogy a főrabbi kém és áruló volt. Ezek a tanúk szintén letartóztatott személyek voltak, így erősen gyanítható, hogy Berend vádlóival érdekükben állt együttműködni.1

8 A későbbiekben be is bizonyult, hogy ezek a tanúvallomások hamisak voltak. Másrészt az is bizonyított, hogy a magyar háborús főbűnösök kivételével, a „kisebb" bűnöket elkövetőket sok esetben fizikai és lelki bántalmazásnak vetették alá, ezzel bírva rá őket a kívánt vallomásra. Tudjuk, hogy Berend a gazdag zsidókkal nagyon rossz, ellenséges viszonyban volt. Ez feltételezi azt, hogy nem álltak beszélő viszonyban, vagy ha igen, bizonyára nem Berendet tájékoztatták arról, hogy hová szándékoznak elrejteni az értékeiket. Főképpen nem árulták volna el egy olyan helyzetben, mikor a többségük nem bízott meg benne. A rejtekhelyekről két forrásból tájékozódtak a csendőrök. Egyrészt a hitközség egyik vezetője, Deutsch Aladár, aki nem bírta tovább a csendőrök vallató módszereit, felszólította hittestvéreit, hogy mondják meg, kinél és mit rejtettek