Századok – 1996
Közlemények - Munkácsi Krisztina: Berend Béla főrabbi népbírósági pere VI/1525
BEREND BÉLA FŐRABBI NÉPBÍRÓSÁGI PERE 1529 tályát vezette, úgy nyilatkozik Berendről, mint szorgalmas, tehetséges, majdhogynem törtető emberről, aki túlságosan izgága is.1 1 Mindez valóban igaz is, ha figyelembe vesszük, hogy a központi Zsidó Tanács tagjai főként gazdag, az asszimilációt előnyben részesítő, Berend sajátos cionista elképzeléseit elutasító emberek voltak. Berend nézeteit nem volt hajlandó megváltoztatni semmiféle „felülről" jövő nyomásnak engedelmeskedve. Ez volt az egyik oka annak, hogy később egyre inkább eltávolodott az asszimiláns, hagyományos vezetőktől és a saját útját kezdte járni. Persze ahhoz, hogy tiszta képet kapjunk a szigetvári hitközségben uralkodó állapotokról, érdemes megvizsgálni a másik oldalt is. A vezetőség tagjainak egymás közti marakodását a hitközség más dolgozói is észrevették és erről véleményt is alkottak. A vezetőségi tagok, Berend Béla, Grünhut Dezső, Morgenstein Ignác és Deutsch Aladár közötti ellenséges viszony már 1941. januárjában kiéleződött. Az 1942-re odáig fajult, hogy Grünhut, Morgenstein és Deutsch alapszabály-ellenesen magukhoz ragadták a hatalmat, hogy ezzel Berendet távozásra kényszerítsék. Ez a fajta tevékenységük nem volt újdonság, mert a vezetőség majdnem minden alkalmazottjával peres viszonyban volt.12 A hitközség régebbi vezetői tehát nemcsak Berenddel nem tudtak igazán jól együttműködni, hanem másokkal sem, azokkal, akik korábban is ott dolgoztak. Emellett figyelembe kell vennünk az előbb említett ideologikus véleménykülönbséget. Berend és a hagyományos vezetők között ez szintén siettette az ellenségeskedés kialakulását. Az, hogy Berend cionista volt, nem tetszett a vezetőségi tagoknak. A szigetvári vezetőség erőltetett hazafiságban és magyarkodásban élte ki magát. Berend Béla ezzel szemben a zsidó népiség-nemzetiség eszményét hirdette. A helyi vezetőség szerint a magyarországi zsidóság a magyar nép része, Berend szerint a zsidóság magyarországi ága. A szigetvári helyzet elmérgesítéséhez hozzájárult még néhány más természetű probléma is. A három vezetőségi tag által létrehozott szabályzatok teljesen kizárták a főrabbit a hitközség irányításából, sem az elöljáróságnak, sem a választmánynak nem volt a tagja. E tekintetben ugyanis a vagyoni viszonyok számítottak. Berend ugyanakkor lelkészi hivatására és felkészülésére hivatkozva magának tartotta volna fent az irányítást. Ezen szándékából aztán hatalmi kérdést csinált a vezetőség. Hogy mindenféle tevékenységét megakadályozzák, anyagilag is el akarták lehetetleníteni Berendet. Ennek az volt a módja, hogy nem fizették a járandóságát hét éven keresztül. Végül peres úton kijelöltek a főrabbi számára egy kis százalékú fizetésemelést is, de ezt sem fizették ki, ezzel rákényszerítették, hogy végrehajtást kéljen a vezetőség ellen. Berend életének, pályafutásának nagyon fontos kérdése a kikeresztelkedés. Ez ügyben is szembenállt a hitközségi vezetőkkel. Öt magát nemcsak a kikeresztelkedés ténye bántotta, amellyel az addig is meglehetősen széthúzó zsidó közösség tagjai még inkább eltávolodtak egymástól, hanem az is, hogy a kikeresztel-
