Századok – 1996

Közlemények - D. Molnár Erzsébet: A jóvátétel hatása a magyar mezőgazdaságra. (A magyar mezőgazdaság helyzete a második világháború végén) VI/1505

1506 D. MOLNÁR ERZSÉBET telensége, azok utánpótlásának megszűnése, az állatállomány nagyarányú csökkenése, az igavonók számának a korábbi 1/3-ára csappanása, a traktorok és szállítóeszközök elpusztulása, használhatatlanná válása,a trágyázás és a műtrágya hiánya, továbbá hogy a földreform során a földterület jelentős része kisebb szaktudású, gyengébb tőkeerejű és megfelelő felszereléssel nem rendelkező újbirtokosok kezébe került. Mezőgazdasági termelésünk hanyatlása és a készletek elapadása miatt a közélelmezés jelentősen romlott. (3., 4., 5., táblázat) A népszövetségi norma szerint valamennyi alapvető élelmiszerből a magyar lakosság — ezen belül az őstermelők — fogyasztása jelentős mértékben a kívánatos alatt maradt. A károk országrészenként különböztek, különösen azokban a megyékben voltak nagymérvűek, ahol hosszabb ideig dűltak a harcok. Az állatállomány vesztesége alapjaiban rendítette meg a mezőgazdasági termelést, mert igaerőként és talaj erőpótlásként is nagy szerepet játszott. A különféle mezőgazdasági termények és termékek pusztulása akadályozta az egész lakosság ellátását; a vetőmagvak hiánya veszélyeztette a következő évi termést és az állatállomány takarmányozását is. A 17,2 millió q normális kenyérgabona-szükséglettel szemben mindössze 6,23 q kenyérgabona állt rendelkezésre. A hiányzó mennyiség egy részét (6 millió q) tengerivel pótolták, de még így is 5 millió q fedezetlen szükséglet maradt. A belföldön előállított növényi és állati termékek 1945 végén átlagban naponta és fejenként mindössze 1766 kalóriát fedeztek (56 gramm fehérjét, 27 gramm zsírt és 309 gramm szénhidrátot). A népszövetségi norma szerinti szükséglet 3080 kalória, (90 gr. fehérje, 95 gr. zsír, 451 gr szénhidrát) lett volna, a magyar viszonyoknak megfelelő számítások szerint pedig 2750 kalória (67 gr. fehérje, 77 gr. zsír és 429 gr. szénhidrát). Az alacsonyabb számítások szerint is a háborút követően kalóriában 35,8%-os (fehérjében 16,4%, zsírban 64,9%, szénhidrátban 28%) hiány volt.4

Súlyosbította a helyzetet az élelmiszerek egyenlőtlen eloszlása, aminek következtében különösen súlyos helyzetbe került a főváros és a nagyvárosok lakossága, főleg az ipari munkásság. Különösen kedvezőtlen a kép, ha az olcsó áron beszerezhető élelmiszerek arányát vizsgáljuk meg. Budapesten 1945 októberében az élelmiszerjegy alapján naponta mindössze 556 kalória tartalmú élelmiszerhez juthatott az átlagfogyasztó. Ezzel szemben a brit élelmezésügyi minisztérium adatai szerint az átlag fogyasztó Franciaországban 1100, Dániában 1470, Luxemburgban 1840, Belgiumban 1850 kalória tartalmú élelmiszert szerezhetett meg. De még a német közellátás is jobb volt, mert a brit megszállási zónában 1430, az amerikai zónában 900, Berlinben 1500 kalória tartalmú élelmiszert kapott jegy ellenében. Olaszországban, ahol igen nehéz volt az ellátás, ugyanannak a fogyasztónak napi 870 kalória értékű élelmiszer-fejadag jutott. Ugyanezek a különbségek tapasztalhatók az egyes foglalkozási kategóriáknak jutó kalóriamennyiséget illetően is. Tehát a jegyre adott és a szabadpiacon — jóval magasabb áron — beszerezhető élelmiszerek alapján az átlagos magyar fogyasztó — mint említettük — naponta 1766 kalóriához, a nem őstermelő pedig mindössze 1478 kalóriához juthatott. Az élelmezési helyzetnek ilyen alakulása súlyos következményekkel járt a lakosság egészségére, de a munkaképességére és a munkakészségére is.5 Mezőgazdaságunk háború utáni reorganizációját nagymértékben befolyásolta a külkereskedelmi helyzetünk megváltozása is. A két világháború közötti idő-