Századok – 1996
Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473
1494 GÁSPÁR FERENC a már többször is idézett Barna M. István végezte, aki munkásságát a Budapesti Államrendőrség politikai osztályán kezdte és már ott is a kiskunhalasi mészárlás tetteseinek felkutatásával foglalkozott. Budapestről került Kiskunhalasra a politikai osztály élére azzal az indoklással, hogy „... ott a helyszínen eredményesebben fogja tudni lefolytatni a nyomozást".11 5 Barna M. István eredeti foglalkozását, családi körülményeit nem ismerjük, annyi azonban bizonyos, hogy 1945 előtt nem a rendőrségen dolgozott. Önmagában nem meglepő, hogy 1945 után — több más hasonló származású társával együtt — a politikai rendőrség szolgálatába lépett. Barna M. István tagja volt a Kiskunhalason elpusztított 101/322. sz. munkaszolgálatos századnak, de meg tudott menekülni a tömegmészárlás elől. (Megmenekülésének pontos körülményei a Pénzes Antal ellen folyt per során váltak világossá.) Ma már ki nem deríthető véletlen folyamányaképpen kerültek a per iratai közé Barna M. Istvánnak az egyes népbírósági tárgyalások után a Hozzátartozói Csoporthoz intézett beszámolói, eredeti, kézzel aláírt példányai.11 6 Ezek az írások - amelyekből már idéztünk, árulkodó módon vallanak szerzőjük belső motivációjáról, amely a kiskunhalasi mészárlás ügyében végzett munkájában vezérelte. Találóan jellemezte Barna M. István helyzetének és tevékenységének ellentmondásos voltát Kósa István vádlott feleségének 1947. febr. 21-i, a per folytatásának Budapestre történő helyezése ellen az Igazságügyminiszterhez intézett tudakozó levelében: „Férjemet, amikor először nyomoztak ebben az ügyben, a politikai osztály szabadlábra helyezte. Csupán akkor került letartóztatásba, amikor a kiskunhalasi politikai osztály élére Barna őrnagy úr került. Barna őrnagy úrról tudni kell annyit, hogy ő is tagja volt annak a munkaszolgálatos alakulatnak, melynek tagjai a kiskunhalasi vasútállomáson a németek tömegmészárlásának áldozatául estek. A helyszínről való menekülés, bujkálás és rejtegetés folytán megmentette életét. Amikor ennek az ügynek nyomozásába fogott, érthetően, hiszen emberek vagyunk, társainak halálhörgése sarkallhatta, hogy a tanúkat zárt ajtó mögött kihallgatva, befolyásolja és sugalmazza nekik egyáltalán nem észlelt tényeket. Amennyiben nem józan dolog volt ebből a pokolból megmenekült, tehát emberileg érthetően elfogult, nem szakember Barna úrra bízni ennek az ügynek a nyomozását, ugyanannyira nem volt józan dolog a kalocsai népbíróságra az elfogultság avagy a reakció bélyegét sütni, pusztán abból a tényből, hogy a főtárgyaláson a tanúk zöme a nagy nyilvánosság előtt (több száz főnyi hallgatóság) visszavonta Barna őrnagy úr által zárt ajtó mögött, négyszem között felvett és érthetően sugalmazott vallomását."11 7 A Budapesti Népbíróság az ítéletben a tanúvallomásokkal kapcsolatos véleményének kialakítása előtt az 1947. jún. 3-i tárgyaláson kísérletet tett e problémakör tisztázására. Ezen a tárgyalási napon tanúként hallgatta ki Barna M. Istvánt és szembesítette olyan tanúkkal, akik a bíróságon visszavonták a rendőrségen készült vallomásaikat. „Tanácsvezető bíró tanú elé tárja miszerint több tanú azt vallotta, hogy a nyomozás során rendőrségi kihallgatásuk alkalmával tanú felszólította őket, hogy a nyomozás érdekében gyanúsítottakkal eszközlendő szembesítések alkalmával akár felismeri gyanúsítottakat, akár nem, azt kell vallaniok, hogy gyanúsítottakat
