Századok – 1996
Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473
A KISKUNHALASI TRAGÉDIA (1944. OKT. 11.) 1495 felismerték. Barna M. Istán tanú: a tanúk nem mondanak igazat, én egyiküket sem szólítottam fel erre. - Tanácsvezető bíró Barna M. István tanút egyenként szembesíti Vastagh Pál, Sándor L. Imre, Balogh Zsuzsanna és Vörös Julianna már kihallgatott tanúkkal." - A szembesítés során a felsorolt tanúk szemébe mondták Barna M. Istvánnak a tanácsvezető bíró által idézetteket. „Barna M. István tanú: nem felel meg a valóságnak, én azt mondtam a tanúknak, alaposan nézzék meg a gyanúsítottakat... csakis a tiszta igazat vallják... A szembesítés eredményre nem vezetett." A tanácsvezető kérdésére Barna M. István azt válaszolta: „Ellenőrző tanút nem szoktam alkalmazni, az nincs előírva."„Tanácsvezető bíró kérdésére tanú: sosem bántalmaztam a kihallgatott tanúkat." A tanácsvezető bíró beszólított négy tanút, és elrendelte a szembesítésüket Barnával. A tanúk sorra szemébe mondták Barnának, hogy „... a jegyzőkönyvet nem olvasták fel előttünk aláírás előtt... A jegyzőkönyvet szerettük volna elolvasni aláírás előtt, de az őrnagy úr nem engedte..."„Barna M. István tanú: tanúk nem mondanak igazat. Vallomásukat azért vonják vissza, mert tudomásom szerint a kiskunhalasi vasútfőnökség intern utasítást adott, hogy senki ne tegyen ezen ügyben terhelő vallomást, különben elbocsátják." A jegyzőkönyv ezt a részt így zárja: „A szembesítés eredményre nem vezetett." A tárgyaláson végül Barna M. Istvánnak vallomására történő megesketésére „indítvány hiányában" nem került sor.118 III. A Rajz Endre és társai ellen folytatott per budapesti tárgyalásán Barna M. István már idézett vallomásában elhangzott egy nem teljesen világos mondat: „... én is tagja voltam a musz századnak (101/322. sz. századról van szó -GF), de szerencsére kb. 2 km távolságra voltam az okt. 11-i események színhelyétől." Hogy Barna valójában hol tartózkodott a kérdéses időben, arról már a tárgyalási jegyzőkönyvben nem történt említés. Hollétére a 101/322. sz. munkaszolgálatos század elpusztításában való részvétellel vádolt Pénzes Antal elleni perben derült fény. A 101/322. sz. munkaszolgálatos század Kiskunhalason történt lemészárlása ügyében időpontszerűen az első per Pénzes Antal MAV pályaőr ellen 1946. jan. 16-án kezdődött a Budapesti Népbíróság dr. Rigó Ernő vezette tanácsa előtt, és utolsóként fejeződött be ugyancsak Budapesten az 1948. jan. 27-én született ítélettel. E per szövevényes, két évig tartó útjának minden állomását — az iratanyag hiányossága miatt — nem sikerült kibogozni, de a lényeget ismerjük. A tárgyalás első napjának délelőttjén Pénzes Antal is visszavonta a rendőrségen tett beismerő vallomását, mert erre bántalmazással kényszerítették.11 9 A kiskunhalasi vasútállomáson történtekről nem tudott, csak a lövéseket hallotta, és menedéket keresve jutott el ahhoz a házhoz, ahol munkaszolgálatosok is elrejtőztek: „... azt hittem, hogy partizánok bújtak el, mert Délvidékről jövet több alkalommal támadták a vonatot a partizánok." Az előjövő munkaszolgálatosokat nem bántalmazta, elengedte őket.12 0 Hrancsár Lajosné tanú, akinek udvarában volt az a bunker, amelyben engedélyével a munkaszolgálatosok elbújtak, fenntartotta a rendőrségi kihallgatáson tett vallomását, mely szerint az előjövő munkaszolgálatosokat Pénzes Antal bántalmazta és mielőtt kijöttek volna rejtekhelyükről, a vádlott egy kézi-
