Századok – 1996
Közlemények - Gáspár Ferenc: A kiskunhalasi tragédia. (1944 okt. 11.) VI/1473
A KISKUNHALASI TRAGÉDIA (1944. OKT. 11.) 1481 (Öszterreicher), dr. Bencze (Braun) Endre, dr. Bernáth Ferenc (meghalt), valamint néhány idősebb munkaszolgálatosnak..."54 A munkaszolgálatos századokon belül létezett egy másik, több perben is említett törésvonal, amely a „szegény" és „gazdag" munkaszolgálatosok között húzódott. A századparancsnokok és keretlegények egy része felhasználta helyzetét, beosztását anyagi előnyök szerzésére, amelyet természetesen elsősorban a jobb módú munkaszolgálatosoktól várhatott. A NOT S.I. keretlegény perében leszögezte: „A munkaszolgálatos századok nagy részénél egyébként szokásos volt, hogy a parancsnokló tisztek és keretlegények a módosabb munkaszolgálatosokat különleges, legalábbis relatíve tűrhetőbb elbánásmódban részesítették, nem utolsósorban saját anyagi haszonlesési célzattal."55 A Budapesti Népbíróság Vorsatz Lipót és társainak perében 1946. jún. 13-án hirdetett terjedelmes ítéletében56 részletesen ismertette a per során elhangzott vallomásokat és értékelte a vádlottaknak a kiskunhalasi mészárlás előtti és utáni cselekményeit is. (Ez utóbbiak részletes ismertetésétől eltekintettünk, fontosnak azt tartjuk, hogy a Népbíróság hogyan ítélte meg az 1944. okt. 11-én a kiskunhalasi vasútállomáson történteket és abban a vádlottak szerepét.) A Budapesti Népbíróság ítéletében kimondta, hogy a századkeret tagjai nem voltak tevőleges részesei a munkaszolgálatosok lemészárlásának, a vérengzésben „... SS legények és magyar fegyveres polgári egyének vegyesen vettek részt."5,7 Meglepő ez a megállapítás, különösen azért, mert a tárgyalások során a Népbíróság „a magyar fegyveres polgári egyének" kilétének kiderítésére még csak kísérletet sem tett. A tárgyaláson tanúvallomást tett kilenc túlélő sem tudott érdemlegeset mondani a támadók kilétéről az általánosságokon kívül. Az ő vallomásukból kiderült, hogy — emberileg érhető módon — kizárólag saját életük megmentésével voltak elfoglalva és kevésbé figyelték meg a körülöttük lejátszódó eseményeket. A Budapesti Népbíróság ítéletében nem fogadta el Schmidt Gusztávnak azt a védekezését, mely szerint „... a munkaszolgálatosok megmentésének érdekében..(nem) állott módjában semmit tenni."58 A Népbíróság szerint „A fegyvertelen munkaszolgálatos század a fegyveres honvéd kíséret felügyelete, őrizete és védelme alatt állott. Ez a honvéd kíséret köteles volt a munkaszolgálatosoknak szükség esetén minden jogtalan támadással szemben fegyveres védelmet nyújtania... E fegyveres védelem nyújtása katonai szolgálati kötelesség tárgya volt. A katonai szolgálati kötelességnek — különösen háború esetében — fegyelmi sajátossága, hogy teljesítése alól az sem mentesíti, ha a kötelezett a teljesítés közben magát közvetlen életveszélynek is tenné ki."5 9 Az ítélet indoklásában a Népbíróság hosszan fejtegette, hogy a századparancsnokhelyettesnek „katonai parancsnoki kötelessége" lett volna a „katonailag képzetlen munkaszolgálatosoknak" a fegyveres támadás előli menekülését irányítani. Kitért az ítélet arra is, hogy milyen várható következményekkel járt volna, ha pl. a keret fegyveresen a munkaszolgálatosok vagonjai elé áll. Az indoklás leszögezte, hogy ha „... a magyar katonaság a munkaszolgálatosokat védelmébe veszi, legalábbis a támadók nagyobb részére semmiként sem lett volna jelentéktelen és minden hatás nélküli".
