Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
EÖTVÖS JÓZSEF A PAUPERIZMUSRÓL 143 A18. század úgynevezett filozófiája nemcsak a keresztény hit dogmatikai részét ingatta meg — ami már magában is nagy hatással volt az erkölcsökre, hiszen megfosztotta a vallási megerősítéstől —, hanem a morált is kikezdte. Az ember a felvilágosodás nevében a társadalom és az erkölcs alapjainak megdöntésén fáradozott, és apostoli buzgalommal prédikálta a legvadabb egoizmust. De amennyire hatásos volt a támadás a dogmák területén, amennyire megingott ennek következtében a szilárd hit mindenben, ami a kereszténység transzcendentális részéhez tartozott, anynyira hatástalannak mutatkozott a keresztény morállal szemben. Sőt, amilyen mértékben a hit elenyészni látszott, oly mértékben váltak fontossá a kereszténység morális alapjai. Az ember lábbal taposta a Megváltó jelét, ám eközben azon munkálkodott, hogy az államot azon elvek alapján rendezze be, melyeket ő tanított. Ne értsenek félre. Korunkban azon fáradoznak, hogy a forradalom alapelveit, sőt a kommunista fantázia legvisszataszítóbb kicsapongásait is az őskereszténység alapelveiből vezessék le. A képmutatást valaki nagyon találóan úgy nevezte, hogy „a bún hódolata az erény előtt", s íme, a társadalomellenes pártok e törekvésében a legvilágosabb bizonyítékát találjuk annak, hogy ők maguk is erősnek és életrevalónak ismerik el a kereszténység — a fennálló társadalom — bizonyos alapelveit. Nincs ember, aki a kereszténység és az összes forradalmi és szociális iskola alapelveit ismerve —jóllehet a pártok alapelvei.és gyakorlata között nagy különbség van — hagyná magát becsapni azok által, amit Villegarde és Cabet30 állít. Azok a tanok, melyek az anyagi jólétet az emberi élet egyetlen céljának tüntetik fel, és a fennálló rend lerombolására irányulnak, eltéríteni kívánnak attól a hittől, amely az ember tekintetét felfelé irányítva nyújtott vigasztalást, anélkül, hogy minden rossz megszüntetését parancsolta volna — hiszen amikor a zsidóság romlott társadalmának közegében jelentkezett, az előrehaladást akkor sem a fennálló törvények megsemmisítésében, hanem megújításában kereste.3 1 Mellesleg, ha a forradalom legnagyobb eredményeit keressük, azt a köteléket, amelyen keresztül forradalmi mozgalmak a jelenkor legnemesebb törekvéseihez kapcsolódnak, és ami által lehetővé vált, hogy a felforgató párt azokat is csatlakozásra tudja bírni, akik cselekedeteiket sok tekintetben bizonyára csak meggyőződésük ellenére tudták követni, akkor ez éppen az az alapelv, melyet a forradalom a kereszténységtől vett kölcsön. Sok minden történt Franciaországban e végzetes időszakban, amire csak iszonyodással emlékezhetünk, de az alapelvek, melyek nevében mindezeket a rettenetes dolgokat elkövették, éppen azok, amelyekre a kereszténység az emberiséget tizennyolc századon keresztül előkészítette. Bármennyire erős volt a reakció, bármennyire képes volt a forradalom minden eredményét lerombolni, ezen eszmék diadalát nem tudta elsöpörni. Az emberek közötti egyenlőség eszméje tovább élt a forradalom romjain, akárcsak a nagyobb humanitás igénye, melyet az egyenlőségelv szükségszerű következményének tekinthetünk. Akármit mondanak is a régi idők hívei, több emberség, ha nem is több szeretet, mindenesetre több tisztelet van az emberi természet iránt a világon, mint korábban. Hogy ez nem a forradalom, hanem a kereszténység eredménye, abban senki nem kételkedhet, aki tudja, hogy ez az érzés a tömegekben annál erősebb, minél inkább fenntartotta magát a kereszténység egyes országokban. De ennek az érzésnek a meg-
