Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
142 GÁNGÓ GÁBOR ne gondoskodtak volna arról, hogy az állam minden tényleges polgára biztosítva legyen a pillanatnyi ínség és annak szükségszerű következménye, a lesüllyedés ellen. Továbbá, amennyiben helyesen kívánjuk értelmezni a középkor és a francia forradalomig teijedő időszak viszonyait, elengedhetetlenül szükséges tekintetbe vennünk azt a mérhetetlen nagy befolyást, amit vallásos eszmék az élet viszonyaira gyakoroltak. Senki nem tagadhatja, hogy ez a befolyás éppen a pauperizmus kérdésében került leginkább előtérbe. Azt hiszem a hosszú harc után eléggé lehiggadtunk ahhoz, hogy helyesebben ítéljünk azon intézményekről, melyek ellen egykor a szabadság érdekében síkra szálltunk. Bár még ma is akadnak szellemdús írók,2 8 aki k kétségbe vonják, hogy a kolostorok nagy érdemeket szereztek a tudományok fejlesztésében, mivel azt állítják, hogy a középkor szerzetesei a művelt ókornak sokkal több művét letörölték, hogy homíliáikhoz pergament szerezzenek, mint amennyit akaratlanul megóvtak. Azonban senki nem tagadhatja, hogy a kolostorok a szegények menedékhelyei voltak; s aki ebben kételkedne, azt az angliai kolostorok megszüntetésének történetéhez vagy — ha világi anyag inkább kedvére van — az első angliai szegénytörvény bevezetésének történetéhez utaljuk. A pauperizmust a pillanatnyi segítség hiánya szüli, s a kolostorok felszámolásával minden kétséget kizáróan éppen az efféle segítség csökkent. Számomra tehát teljesen feleslegesnek tűnik e témát tovább feszegetni. Azt azonban nem hiszem, hogy azon változások között, melyek a vallás tekintetében a francia forradalom óta Európában végbementek, a kolostorok felszámolása volna a társadalom szegényebb osztályai számára a legnyomasztóbb. A kolostorok persze nem képesek valamennyi ember pillanatnyi szükségletein segíteni, és működésük különböző körülmények között különböző lehet. Ezt az is bizonyítja, hogy Franciaországban a kolostorok megszüntetése után — még ha számításba vesszük is, hogy ezek kisebb birtokkal rendelkeztek — kevésbé volt észrevehető az ínséget szenvedő osztályok helyzetének romlása, mint Angliában. Ott, ahol az általános keresztényi szeretet érzése nagy mértékben rendelkezésre áll,2 9 nemcsak a kolostorok jótékonysága válik a közvélemény által megkívánt szükségszerűséggé. Az ember a pillanatnyi szükség idején a keresztényi szeretetben találja meg a legbiztosabb segítséget, mivel bármely felebarátjához minden pillanatban fordulhat szeretetért. Társadalmunkból ez az érzés veszett ki, vagy inkább egy másik érzéssel próbáltuk helyettesíteni, s így épp attól a tevékenységtől fosztottuk meg magunkat, ami a legtöbb jót eredményezi. Előszeretettel hangoztatunk borúlátó nézeteket az emberről, s a homo homini lupus olyan gyakorlati bölcsességként van érvényben, amelyben csak a bolondok és ostobák merészelnek kételkedni. Nekem más a véleményem, és azt hiszem, már az a tény is, hogy embert társadalmon kívüli állapotban még nem sikerült találni, meghazudtolja azokat, akik az embert természete alapján a vadállatok közé sorolják. Aki tényleg ismeri a történelmet, be fogja látni, hogy az ember még sohasem volt képes valamely társadalomban nemes érzést kiirtani anélkül, hogy korábban ne hamisította volna meg. Ugyanez történt a kereszténység eszméivel is.
