Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
132 GÁNGÓ GÁBOR akik maguk között is konkurenciaharcban állnak, és ebben a belső harcban a munkásság annyira felőrlődik, hogy képtelenné válik érdekei hathatós védelmére. , A felsőbb osztályok között a legtöbb esetben nagy érdekazonosság áll fenn, s ez még a tőkének tőke elleni harcára is igaz. Ha megfigyeljük, hogy korunkban egy nagy csőd hogyan von maga után újabb csődöket, és hogyan eredményez gyakran általános pénzügyi válságot, akkor el kell ismernünk, hogy a felsőbb osztályok tagjai — minden emberszeretet és barátság nélkül is — egymás hóna alá nyúlnak. A dolgozók osztályának érdekében ehhez képest sokkal kevesebb történt, miáltal azok magukat az efféle véletlenek következményeitől megvédhetnék - jóllehet ugyanazoknak az előre nem látható eseményeknek vannak kitéve, mint amazok, és külföldi diplomáciai vagy kereskedelmi bonyodalmak miatt egyszerű napszámosként éppúgy elveszíthetik egzisztenciájukat, mint a milliomos, aki nekik munkát adott. Továbbá mindaz, ami a konkurencia káros következményeiről elmondható, valójában csak a munkások konkurenciáját Illetően igaz. Csak itt tomboló, soha nem nyugvó a harc, a halálig tartó harc, mivel szükségszerű, mivel az életért folyik, s mivel a munkások között hiányzik az érdekazonosság, ami a tőkést gyakran arra kényszeríti, hogy ezektől az érdekektől eltekintsen, s így tegye tönkre ha nem is magát az ellenfelét, de legalább a vagyonának egy részét." , Alig hiszünk a szemünknek" - írhatná ismét Komlós Aladár.9 Az iménti idézet azt bizonyítja, hogy Eötvös, akárcsak Kemény Zsigmond, „titokban" olvasta Engels művét az angliai munkásosztály helyzetéről, és itt — név említése nélkül—visszavág vele Thiers-nek. A fenti gondolat első felének érvelése a ciklikus túltermelési válságokról írott fejtegetéseken alapul, majd ezt követően Eötvös szinte szó szerint átveszi mindazt, amit Engels a munkások konkurenciájáról ír: ,A konkurrencia a legtökéletesebb kifejezője a modern polgári társadalomban uralkodó háborúnak: mindenki háborújának mindenki ellen. Ez a háború — háború az életért, a létért, mindenért, végső esetben tehát élethalálharc — nemcsak a társadalom különböző osztályai között dúl, hanem az osztályok egyes tagjai között is; mindenki útjában áll a másiknak és ezért mindenki arra törekszik, hogy mindazokat, akik útjában állnak, kiszorítsa és elfoglalja helyüket. A munkások konkurrálnak egymással, mint ahogy a burzsoák is konkurrálnak egymással. [...] A munkásoknak ez az egymás közötti konkurrenciája azonban a mai viszonyok legrosszabb oldala a munkás számára, a burzsoázia legélesebb fegyvere a proletariátus ellen."1 0 Mint ismeretes, Engels a munkáskonkurencia megszüntetésére a szervezett érdekképviseletet javasolta. Erről Eötvös természetesen hallani sem akar; helyette az állami felügyelettel működő társadalombiztosítás gondolatát veti fel. Történeti áttekintésében sorra veszi azokat az antik és középkori intézményeket (az athéni fizetett bíráskodást, a római kliensi viszonyt, a germán fegyverközösségeket), amelyek segítségével az állam polgárainak létbiztonságáról gondoskodott. A következtetéseket azonban már nem vonja le, hiszen 1848 árnyékában kétszeres aggodalommal tekint a tulajdon és a szabad verseny bármifajta korlátozására Úgy véli, ha az állam magára vállalja a szegényekről való gondoskodást, akkor eltűnik az egyes emberek közötti felebaráti szolidaritás, még mielőtt a centralizált szociálpolitika érdemi eredményeket tudna felmutatni.
