Századok – 1996
Közlemények - Gángó Gábor: Thiers; Engels és a kereszténység szelleme. Eötvös József a pauperizmusról I/129
EÖTVÖS JÓZSEF A PAUPERIZMUSRÓL 133 Éppen ezért Eötvös szerint a megoldást másutt is keresni kell — kiegészítve és ellensúlyozva az állami beavatkozást —, mégpedig ugyanott, ahonnan a bajok is erednek — a kereszténységben. Maga mondja ki egy töredékében, amely a Pauperizmus kézirattári fondjában található: , A pauperizmus joggal nevezhető újkori rabszolgaságnak, azonban elfeledjük azt, hogy az ókori rabszolgaság felszámolása mindenekelőtt a kereszténységnek volt köszönhető. Ha varrnak eszközök, melyekkel, ha nem is megszüntethető, legalább enyhíthető a szegénység, akkor e téren ismét csak a kereszténységtől várhatunk a legtöbbet."1 1 Azt reméli, hogy ezáltal elkerülhető minden veszélyes ideológia csapdája, hiszen — ellentétben a szocializmussal — az őskereszténység a „non veni solvere, sed adimplere" (Mt 5: 17) krisztusi tanítása értelmében (melyet — bár eléggé szabadon — Eötvös is idéz) nem felforgatni, hanem megjavítani kívánja a létező társadalmi rendet. Thiers-rel — és saját ifjúkori, karthauzi alteregójával — ellentétben, aki a kolostorokat az öngyilkosság civilizált formájának tartja,1 2 úgy véli, felszámolásuk a keresztény szegénypolitika nagy vesztesége volt, még ha a kolostorok lehetőségei elégtelenek lennének is a tömeges szegénység elhárítására Marad tehát, minden fogyatékossága és a vele szemben megfogalmazott fenntartások ellenére, a magánjótékonyság mint intézmény, amely a pauperizmussal szemben eredménnyel veheti fel a harcot: „A jótékony kéz kisebb adománnyal gyakran nagy vigaszt nyújt, és fel tudja kutatni a rejtőzködésbe menekülő szerencsétlenséget. A szeretet országát, mely a felsőbb és szegényebb osztályokat a magánjótékonyság gyakorlata által átfogja, az állam még a legjobb szegénytörvényekkel sem tudja helyettesíteni. S az európai szegénytörvények még messze vannak attól, hogy jónak nevezhessük őket." Ha tehát — ahogy maga Eötvös mondja — „a tulajdonról írott könyvében a tömegek jelenlegi jólétét múltbeli szenvedéseivel összehasonlító Thiers csak annak az éremnek hátoldala, melyen Proudhon arcképe áll",13 akkor itt felvázolt megoldási javaslata kiállja a gyakorlat próbáját, hiszen az állami gondoskodást kiegészítő keresztényi magánjótékonyság máig nélkülözhetetlen, bár természetesen nem domináns része a Nyugat szociálpolitikájának. A gondolati párhuzam Eötvös és Kemény között, akárcsak Az 1848iki forradalom története és a Forradalom után című művek esetében, a pauperizmust illetően is megdöbbentően szoros, nemcsak a felhasznált forrás, hanem a végkövetkeztetés tekintetében is. Újra Kemény az, aki kilép a nyilvánosság elé: 1853 elején a Pesti Naplóban megjelentetett Elet és irodalom című cikksorozatának első számában így fogalmazza meg vizsgálódásainak tárgyát: .Általában a proletariátus kérdésével nem az a baj, hogy az emberek ne látnák át, vagy kétségbe akarnák vonni ennek veszélyeit, hanem az: hogy megszüntetésének, sőt csökkentésének is módját kitalálni felette nehéz." Kemény megoldási javaslata, akárcsak Eötvösé, összetett: az állami beavatkozást — a szegénység enyhítését célzó adóterheket — a keresztényi magánjótékonyságnak is ki kell egészítenie. „A felebaráti szeretet tana és a szánalom természetes ösztöne — mely hitvallásunk által magasztos kötelességgé van emelve — és a sta-
