Századok – 1996

Beszámoló - Egyházpolitikai törvények centenáriuma (Balogh Margit) V/1304

BESZÁMOLÓ 1305 A vita szokatlan fontosságát jelezte, hogy az első felszólaló az egyébként igencsak apolitikus Vaszary Kolos bíbornok, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása volt. Nem-szavazatát teológiai, illetve kánonjogi tételekkel indokolta, s leszögezte, hogy a katolikus egyház hitelvei és a törvényjavaslat alapelvei egymással homlokegyenest ellenkeznek. Szilágyi Dezső igazságügy-miniszter hasonlóan nagyívű beszédben fejtette ki a liberális álláspontot. Ervelése centrumában az állt: fel kell számolni a feudális eredetű, de felekezetekhez kötődő előjogokat, s meg kell teremteni az egységes polgári nemzetállam, a jogállam intézményrendszerét és jogrendszerét. Ez 1867-et követően nagyrészt megtörtént, ám egyes területeken — így a házasság, anyakönyvezés, vallásszabadság terén — még nem. Nem az egyházak és a vallás elleni harcról van szó, hanem a feladatok újraelosztásáról. Az állam nem vonja kétségbe a házasság erkölcsi és valláserkölcsi mozzanatait, de az nem lehetséges, hogy egy felekezet, jelesen a katolikus, hitelvi szabályait tegyék államilag kötelező érvényűvé. A vita harmadik napján felszólaló Szász Károly református püspök összefoglalta a hazai protestáns egyházak idevágó véleményét: a javaslat erkölcsi, társadalmi és nemzeti szempontból egyaránt üdvös, mert az állampolgári jogegyenlőség kiterjesztését szolgálja. A hozzászólók állásfoglalásaiból kitűnt: itt a liberalizmus és a konzervativizmus nagy csatája folyik. 1894. május 10-én a főrendiházban a polgári házasságot leszavazták, s csak másodszori tárgyalás után, 128 igennel 124 ellenében, fogadták el azt. A további törvényjavaslatok közül a vallás szabad gyakorlásáról, illetve a zsidó vallás recepciójáról szólók váltottak ki hevesebb disputát. Az előbbi paragrafusai közül kivált a valamely felekezetből való kilépés, illetve belépés jogát vitatták, részben mert ez viszonosságra épült (eddig áttérni csak egyirányba lehetett: zsidóból keresztényre), részben mert lehetővé tette a felekezetenkívüliséget. A recepciós törvényjavaslatot — egyháznagyok felszólalása nélkül — háromszor tárgyalták a főrendek, s harmadszorra is csak a főrendiház elnökének igenje döntött a javaslat mellett. Ezután Szabó Dániel (MTA Történettudományi Intézete) a politikai katolicizmus párttá szerveződését, azaz a Katolikus Néppárt létrejöttének körülményeit, történetének első éveit ismertette. Az egyházpolitikai törvényjavaslatokra reagálva akcióegység alakult ki a főrendiházi ellenzék, a liberalizmussal szemben álló alsópapi, katolikus értelmiségi csoport között: katolikus nagygyűléseket tartanak, megkezdődik a katolikus lakosság társadalmi szeivezése. A szándék egyértelmű: megmutatni, hogy a katolikus lakosság egységesen elutasítja az egyházpolitikai reformokat. Miután a hagyományos politizálás eszközeivel nem sikerült megakadályoznia az egyházpolitikai töivények szentesítését, beértek a párt szerveződés előfeltételei, s 1895 elején hivatalosan is megalakult a politikai katolicizmus pártja, a Néppárt. Az előadó részletesen kitért a „pártrendszerinek" is nevezhető előtörténetre — a Szabadelvű Párton belüli mozgásokra, annak kormányképes váltópárt igényére, Zichy Nándor és Esterházy Móric grófok kezdeményezéseire —, elemezte a Néppárt politikusi összetételét, egyházhoz való kötődését és eredményeit. Bár a párt nem tudta felforgatni a magyar politikai pártpalettát, de azon meg tudott maradni, s működése során mindig a szociálkonzervatív erők összefogására törekedett.