Századok – 1996
Figyelő - Anderle Ádám: Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19. és 20. században V/1296
1300 FIGYELŐ évektől. 1880-tól a tőketranszfer mellett az állandó, de kicsiny pénzküldemények egyre szélesebb folyama figyelhető meg, százezres negyságrendekben, az otthon maradt családok támogatására. Garcia López bemutatja a pénzküldés mechanizmusát, lehetséges formáit, rámutatva: a modern spanyol pénzintézetek ebben a viszonyrendszerben és ebből a szerepből születtek meg. Egyre több helyi kereskedő és kereskedőház — amelyek Amerikával kereskedtek — vállalt ilyen pénzügyi tevékenységet és/vagy vált bankká. E helyi vagy regionális bankok kapcsolódtak a nagy angol, francia, USA-bankokhoz, amelyek az amerikai pénzeket gyűjtögették össze - mindaddig, amíg argentin-spanyol és kubai-spanyol bankok át nem veszik e tevékenységet. A küldött pénz döntően három országból érkezett: Argentínából, Kubából és Mexikóból. Figyelemre méltó, hogy Brazíliából nem számottevő a küldött pénz, s ez H. Klein említett megállapításait erősíti az oda érkezett spanyol bevándorlók szegénységéről. A Spanyolországba érkező nagy pénzek tőkeként működtek: döntő részüket a vasűt- és hajógyártásba valamint az iparba fektetik az indiánok; jelentős a jelzáloghitelekre történő kihelyezés és államkötvények, városi ingatlanok vásárlása is, de jelen volt — ám csak az említettek után — a földbirtokvásárlás (ám mert az északi zónában a kisbirtok a domináns, nagybirtokok kialakulására nem került sor). Összegezve a pénzküldemények egy évszázados mozgását, ritmusát és volumenét, García López egyenesen arra a következtetésre jut, hogy a 19. század második felétől tapasztalt tőkés fellendülés Spanyolországban az amerikai spanyol tőke- és pénzküldemények nélkül nem indulhatott volna el. Adatai persze nem adnak teljes képet erről a fontos évszázadról, de bizonyos periódusokról igen, s ez alapján arra az összegező megállapításra jut, hogy az 1880-1931 közötti években éves átlagban kb. 300 millió pesetával lehet számolni, ami tényleg hatalmas és állandó tőkeinjekciót jelentett, azonban az 1920-as években már csökkenő görbét mutat. A kötetnek az utolsó évről (1932) adott összegezését adjuk illusztrációként: Argentína 195 millió peseta Kuba 85 millió peseta USA 50 millió peseta Mexikó 25 millió peseta a többi dél amerikai állam 30 millió peseta Összes egyéb ország 90 millió peseta részesedést mutat a Spanyolországba érkező átutalásokból. Erdeme a könyvnek az is, hogy több gazdag indianóról (családi archívum alapján) konkrét esettanulmányt közöl: hogyan szerezték vagyonukat Amerikában, hogyan utalták át, s mibe fektették. Kivételt e témakörben Mexikó jelent, ahol a 19-20. század fordulóján igen kevés spanyol él, Cerutti adatai szerint alig 30.000 fő. Cerutti a Leoni Egyetem (Monterrey) kutatója, aki a mexikói tőkés fejlődés 1840-1920 közötti időszakát vizsgálva a spanyol bevándorlók (pontosan: baszk, asturiasiés santanderi eredetű) tőkés dmamizmusát konstatálja Észak-kelet Mexikóban, ahol éppen Monterrey lesz a központi zónája a tőkés fejlődésnek. Cerutti ezt a régiót vizsgálja, melynek a helyzete különleges. Az 1840-es években, amikor az Egyesült Államok meghó-