Századok – 1996
Figyelő - Anderle Ádám: Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19. és 20. században V/1296
1298 FIGYELŐ juhtenyésztés és a búza exportigényei szívnak fel spanyolországi százezreket - az olasz bevándorlók után a második legnagyobb európai bevándorló népességet adva így a két atlanti-parti ország számára. A bevándorlási hullám csúcsa 1880-1929/30 közé tehető - ami Kuba esetében érdekes elsősorban, ahol az 1898-as spanyol vereség után is folyamatos és tömeges a spanyol bevándorlás. Kuba esetében Maluquer a cukor világpiaci árának és a spanyol bevándorlás létszámának görbéit egymásra vetítve, azok teljesen azonos mozgásával kívánja bizonyítani: a cukortermelés érdekei határozták meg a kubai bevándorlási politika és a bevándorlás „mozgását". Ami nyilvánvalóan így van, még akkor is, ha a bizonyított szoros korreláció — cukorár és bevándorlók száma — gyanút kelt, legalábbis Hamilton híres görbéi óta aki a Spanyolországba érkező nemesfém mennyiségének és a 16. századi árak mozgásának azonos ritmusából vont le — később hibásnak bizonyult — következtetéseket. Az mindenesetre kitűnik mindhárom esetben, hogy az 1930-as évektől mindenütt leállt a bevándorlás — és nemcsak a spanyolországi —, helyét a munkaerőpiacon az induló demográfiai robbanás körülményei közepette a belső források vették át, igazolva az ezidőbeli bevándorlásellenes, nacionalista politikákat is Latin-Amerikában. Mindhárom célország esetében jelentős a visszavándorlás, jelzik a kutatók, ám ez nehezen számszerűsíthető, mindenesetre több százezres nagyságú lehet. Ebben a spanyol „fecskemozgalom" (az 1920-as években a Bethlen-kormány is kísérletezett ezzel)4 játszott igen fontos szerepet - jelzik e munkák. Vizsgálva az emigráció konkrét eseteit, megállapítható, hogy a három országban eltérő stratégiákat és modelleket látunk. Kubában az a meglepő, hogy döntően városi, a fővárosra és környékére koncentrálódott a spanyolok megtelepedése. A legnagyobb létszámú gallego közösség a kiskereskedelmet, a vendéglátást monopolizálta Havannában; a katalánok a külkereskedelemben szereztek erős pozíciókat. A közeli és hasonló klímájú Kanári-szigetekről tízezrek (döntően családok) viszont a zafra (cukornádaratás) idénymunkáira érkeztek. Kuba a cukornádaratás rettenetesen nehéz munkáját ezen túl döntően karibi fekete vendégmunkásokkal oldotta meg. Argentínában is a fővárosban és körzetében koncentrálódott a spanyol bevándorlás - s ezen túl is döntően városi jellegű (73,8 %-ban). Megfigyelhető, hogy itt sokan szereznek földtulajdont is (főképpen baszk bevándorlók). A városokban erősek kézműves és kereskedő csoportjaik, viszonylag magas a házicselédek és napszámosok aránya: az utóbbiak az építkezéseken dolgoztak. Mind Kubában, mind Argentínában statisztikailag kimutatható, hogy a spanyol bevándorlók közt az analfabéták aránya alacsonyabb, mint az országos átlag. Ezt azért érdemes hangsúlyozni, mert Braziliában Klein éppen az ellenkező eredményre jut: a spanyol bevándorlók közt az analfabéták száma magasabb volt a brazil átlagnál. Nagyobb részük Galícia legszegényebb paraszti rétegeiből érkezett, s nem a városokban, hanem Sáo Paulo kávéültetvényein lettek kolónusok, rettenetesen nehéz feltételek közé kerülve. Klein adatait alátámasztja J.R. Garcia López munkája is (könyvére még visszatérünk), miszerint a Spanyolországba küldött pénzátutalásokban a brazíliai spanyol bevándorlók jelentéktelen aránnyal szerepelnek, jelezve ezzel fölhalmozó- képességük erős akadályait.
