Századok – 1996
Figyelő - Anderle Ádám: Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19. és 20. században V/1296
FIGYELŐ 1297 témák íélé fordíthatják a kutatókat, dinamikusan kitágítva az egyetemesség felé a jelenkori spanyol historiográfia tematikáját. * Jelen áttekintésünk természetesen nem kíván mérleget vonni a jelenkori spanyol történetírásról — bárha tanulságai nyilvánvalóan nagyok és érdekesek — a fenti sorok csupán a szükséges bevezetést kívánták szolgálni a bemutatásra kerülő öt kötet előtt. A tárgyalandó könyvek Colombresben (Asturias) a 90-es évek elején megalapított Archivo de Indiános által indított „Cruzar el charco" sorozatban jelentek meg. Maga a levéltár elnevezése is érdekes. „Ind.iano"-nak akkor kezdték nevezni e század elején a meggazdagodott spanyol emigránsokat, akik visszatértek Hispániába, amikor az addig használt „americano" („amerikás") egyre inkább csupán az észak-amerikaiak illetve az USA-beli emigráció elnevezésére szűkült. Az „indiano" ugyanakkor nem az amerikai indiánra (=indio) utal, hanem Amerika spanyol szóhasználatban még ma is használt elnevezésére: „Indiák" (Las Indias). Az alapítványként működő emigrációs levéltárat gazdag indiánok, a Caja de Asturias, az oviedói egyetem és Asturias autonómia kormánya tartja fenn. Ez a levéltár ösztönzi a kutatásokat és hozta létre ama kiadványsorozatot, amelynek neve „Cruzar el charco", nem nélkülözi a humort sem (szószerinti jelentése ugyanis: „átszelni a pocsolyát"). Hogy ezesetben igen komoly szándékról és színvonalról van szó, jelezheti a sorozat kiadói tanácsa, melyet három nemzetközileg is ismert katalán történész jegyez: Jordi Nadal, Jordi Maluquer és Antonio Macias Hernández. E sorozatban eddig öt kötet jelent meg, (adataikat tanulmányunk végén közöljük). Bianca Sanchez Alonzo az argentínai, Jordi Maluquer a kubai, Herbert Klein a brazíliai spanyol emigráció ügyeit tárgyalja. Ezen túl két különleges téma kapott helyet a sorozatban. A mexikói Mario Cerutti „Spanyol vállalkozók és a kapitalista társadalom Mexikóban" című kötete, valamint J. R. Garcia Lopez könyve ,A latin-amerikai spanyol emigránsok pénzátutalásai a 19-20.században". Az eddigi kötetek alapján a Hispániából Latin-Amerikába irányuló kivándorlás dimenziói meglehetősen pontosan érzékelhetőek. A spanyol és latin-amerika bevándorlási statisztikák, országos és helyi levéltárak, kikötői iratok, latinamerikai emigráns sajtó, stb. alapján egyfelől egyértelmű, hogy a kivándorlás fő kibocsátó zónái északon voltak: Galícia, Asturias, Santander, Baszkföld és Kasztília, valamint a Kanári-szigetek. És ehhez hozzátehetjük: olyan zónák ezek, ahol a kisbirtok, ("minifundio") a domináns:2 a latifundiumok ugyanis megkötötték a paraszti munkaerőt. Egyértelmű a „célországok" sorrendje is: Argentina (csaknem 2 millió kivándorló), Kuba (egy millió felett - ebből 1902-1931 között nyolcszázezer) és Brazília (750.000 fő) a listavezetők. Más országokban3 csupán néhány tízezres nagyságrendet ér el számuk, bár gazdasági súlyuk (pl. Mexikóban) esetenként igen jelentős lehetett. A három listavezető ország esetében egyértelmű, hogy az ültetvényes, illetve élelmiszerexport-gazdaság munkaerőigénye volt a fogadóképesség fő tényezője: Kubában a cukor, Brazíliában (Sáo Paulo) a kávéültetvények igénye a döntő tényező a rabszolgaság eltörlése után. Argentínában a
