Századok – 1996
Figyelő - Anderle Ádám: Spanyol bevándorlók Latin-Amerikában a 19. és 20. században V/1296
FIGYELŐ Anderle Ádám SPANYOL BEVÁNDORLÓK LATIN-AMERIKÁBAN A 19. ÉS 20. SZÁZADBAN A spanyol történetírásban napjainkban jelentek meg az első kritikai megjegyzések arról, hogy a spanyol historiográfia az elmúlt fél évszázadban igen belteijessé vált. Egyrészt arról van szó, hogy szinte teljességgel hiányzott az egyetemes történeti tematika, illetve más országok történetének kutatása. Latin-Amerika történetének kutatása is csak úgy és annyiban volt érdeklődés tárgya, amennyiben az a nemzeti történelem része.1 Ez az oka a 16-18. századi gyarmati témák túlsúlyának a spanyol kutatásokban és publikációkban: csupán a gyarmati Amerika története számított és számít komoly akadémiai teljesítménynek. A független Latin-Amerika történetének spanyol kutatói még kevesen vannak, s a hazai tudományos közéletben perifériára szorultak. Ez a hispanocentrista szűklátókörűség persze szoros kapcsolatban volt a Franco-korszak hivatalos kultúrpolitikájával, melyet erős „spanyolizmus" és konzervativizmus jellemzett. Az sem meglepő ugyanakkor, hogy új törekvések, felfogások-megközelítések először a hispán perifériákon jelentkeztek, legerőteljesebben a katalán történészek között, az Annales-iskola hatására. A tömeges spanyol kivándorlás kutatása — amely 19-20. századi jelenség — e feltételek közt ugyancsak hiánytéma volt, ám ezt igen közvetlen politikai korlátozások is akadályozták a Franco-diktatúra idején. Ennek oka egyfelől az volt, hogy a polgárháború után a köztársasági menekültek döntő része a latin-amerikai országokban kapott menedékjogot. Másfelől, mert a spanyol kivándorlók döntő része az északi tartományokból származott (Galícia, Asturias, Baszkföld, Katalónia), s a szélsőséges spanyolista centralizmussal szemben a kisnemzetek hazai kultúráját és mozgalmait támogatta, ezért a Franco-éra hivatalossága őket ellenségének tekintette. Harmadrészt, a diktatúra hivatalos véleménye szerint a kivándorlók tette nemzetellenes lépés volt, ezért az összességében kb. 3-3.5 millió főt kitevő amerikai spanyol közösségekkel nem tartottak a Franco-kormányok kapcsolatot. Ez magyarázza, hogy a Latin-Amerikába irányuló spanyol kivándorlás kutatása csupán 1975 után kapott nagy lendületet, különösen az északi, észak-keleti zóna említett „autonómiáiban". Ezek a kutatások ugyanakkor — ahogy ez más európai országok esetében, így nálunk is történt — a sui generis latin-amerikai
