Századok – 1996
Kisebb cikkek - Foki Ibolya: Magyar katolikusok Moldva-Oláhországban a 19. század közepén V/1287
KISEBB CIKKEK 1291 lálunk. (Pl. Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok, később erdélyi püspök, gróf Károlyi István, Lonovics József csanádi püspök, egri, majd kalocsai érsek, gróf Cziráky János, Toldy Ferenc, gróf Széchen Antal, gróf Apponyi György báró Eötvös József, Somogyi Károly esztergomi kanonok, Deák Ferenc, Czuczor Gergely, Pauler Tivadar, Römer Flóris, Vas Gereben, Semmelweis Ignác, Ipolyi Arnold, Bartakovics Béla egri érsek, Peitler Antal váci püspök, Haynald Lajos kalocsai érsek és mások.) így lehetett némi reményt táplálni az iránt, hogy a társulati tagok állami és egyházi befolyása révén megteremtődnek a hathatós segítségnyújtás feltételei. A társulat ez irányú működése egyre inkább megerősítette azt a már korábban megfogalmazódott felismerést, hogy szükség van egy olyan társadalmi szervezetre, amely a Keleten élő keresztények, mindenekelőtt a bukovinai, moldvai és oláhországi magyarok támogatását tekinti fő feladatának. A Szt. István Társulat tagjainak kezdeményezésére és közreműködésével így jött létre 1861. május 5-én Lonovics József és Károlyi István elnökletével a Szt. László Társulat.2 8 Az alapszabályokban megfogalmazott célkitűzések között a következő szerepel az első helyen: „... a szűkölködő keleti keresztényeknek, és ezek közt kivált az ezen tájakon letelepedett magyaroknak nevelő, oktató és egyéb jótékony intézetek fölállítása - és fönntartására segítséget nyújtani."® Ezután a Szt. László Társulat folytatta a Szt. István Társulat által megkezdett munkát. A későbbi évtizedekben rendkívül nagy aktivitást fejtett ki a határon túli, különösen a romániai és bukovinai magyar katolikusok ügyében. A vállalt célkitűzés megfelelő teljesítése érdekében a társulat közvetlen információkat kívánt szerezni a határon túli magyarok helyzetéről. Ezért 1868-ban Simor János hercegprímás kezdeményezésére Kubinszky Mihály kalocsai kanonok, Majer Károly ügyvéd és Veszely Károly marosvásárhelyi esperesplébános személyében elküldte tagjait Moldva-Oláhországba, akikhez kísérőül szegődött Imets Fülöp Jákó tusnádi gimnáziumi igazgatótanár és Kovács Ferenc károlyfehérvári hittanár.3 0 A megbízottak hazatérésük után a társulat győri közgyűlésén részletesen beszámoltak tapasztalataikral.31 Megrázó képet festettek a moldvai magyarság elhagyatottságáról, az oláhországiak szétszóródottságáról és elzülléséről, az anyanyelvű papok és tanítók nélkül felnövő nemzedékek eltűnő magyarságtudatáról, a beolvadás óriási veszélyéről. Kovács Ferenc írja a moldvaiakról: „Érzékenyen sújtja moldvai testvéreinket továbbá az is, hogy nemzeti papjaik nincsenek. Egész Moldvában csak négy magyar papot találunk... Az olasz hitküldérek közül csupán kettő beszéli a magyar nyelvet... A többiek kivétel nélkül »idegenek Izraëlben«, egy sem lévén köztök, ki bárcsak valamennyire beszélené a magyar- nyelvet. Ilyenek aztán oláh nyelven érintkeznek híveikkel, oláh nyelven prédikálnak — ha prédikálnak — azaz: oly nyelven, melyet csak a férfiak, de nem mindenütt a nők és gyermekek is értenek... A legszánandóbb téveszméktől félrevezettetve, s az oláh kormány önző pártfogása mellett - minden törekvésöket oda irányozzák, hogy a nép szívéből a nyelv szeretetét kiirtsák, s az általuk kevesebb bajjal megtanult oláh[h]oz szoktassák; mi mellett még féltékenyek is lévén jócskán jövedelmező beneficiumaikra, az itt-ott közikbe származó magyar- hitküldéreket — főleg ha nem minoriták - üldözőbe veszik, álutakon addig kínozzák, vádolják, míg elvégre őket — a magyar- papjaikért élő-haló hívek nagy szomorúságára — le-
