Századok – 1996

Kisebb cikkek - Kádár Judit: Michael Joseph Quin találkozása Széchenyi Istvánnal az Al-Dunán V/1277

KISEBB CIKKEK 1283 val, melyek nélkülözhetetlenek a Po­zsonytól a Fekete-tengerig terjedő dunai gőzhajózás könnyebbé tételéhez, ahonnét aztán Sztambul is elérhető lesz. A vállal­kozás, amennyiben megvalósul, éppoly hasznos lesz Törökország, mint Magya­rország számára, és megragadja az alkal­mat, hogy mindehhez megnyerje a pasa támogatását. Husszein üdvözölte a grófot, kifejezte örömét, hogy találkozhatott vele, de említést sem tett a vállalkozásról, amit úgy látszott, hogy meg sem értett. Ezután majd negyedóra hallgatás következett, ami alatt mindnyájan azon törtük a fe­jünket, hogy mivel lehetne megtörni ezt a nyomasztó csendet. Végül, miután elszívta a pipáját, a pasa megkérdezte, hogy szeretik-e a csá­szárt Magyarországon. A gróf igenlően válaszolt, hozzátéve, hogy aki ismeri a császárt, annak lehetetlen nem szeretnie kimagasló erényei miatt. Azután azzal kí­sérelte meg a beszélgetés fenntartását, hogy utalt a békére, amely a törökök és magyarok közt oly hosszú időn át fennálló ellenségeskedés után végre beköszöntött. Husszein azonban röviden lezárta ezt a témát azzal az aforizmával, hogy mindig jobb az embereknek békében élni, mint háborúban. Ezt a közhelyet nagyon öne­légülten mondta, igazságát mindenki e­üsmerte, s így újabb negyedóra telt el ün­nepélyes hallgatással, ami igazán nagyon kínos volt. Miután a következő gondolat meg­születéséhez szükséges idő eltelt, a pasa megjegyezte, hogy a császárnak számos kiváló tehetségű tiszt áll a szolgálatában. A gróf megerősítette ezt. A csönd megint átvette a parancsnoki botot, s mi mind­nyájan újra az igézete alá kerültünk. Ekkor a szolgák csodálatos boros­tyáncsutorás pipákat hoztak be, átnyúj­tották nekünk, majd újabb szolgák jártak körbe, lakkozott tálcával, amelyen édes­séget szolgáltak fel poharakban. Mivel a­zonban ehhez a tálcán lévő ezüstkanala­kat is használnunk kellett volna, és az ezüst állítólag terjeszti a pestist, karan­ténos barátaink közbeavatkoztak, és nagy bosszúságomra eltütottak ettől az élve­zettől. Az édesség mellett ugyanis sörbe­tes poharak is álltak. A pasa mosolygott, bár nem tetszett neki őreink aggályosko­dása, amit nyilván hazája iránti bizalmat­lanságnak érzett. Ezt követően egy aranytálcán kis por­celán kávéscsészéket hoztak be; minde­gyik áttört ezüstkupakkal volt befödve. Azután lakkozott kannában kávét hoz­tak. A tálcát és a kannát a szolgák a pad­lóra tették, egyikük átnyújtott egy csészét a főtisztünknek, aki levette róla az ezüst­kupakot, megtöltötte az ülatos itallal és a gróf kezébe adta Tasner urat és engem ugyanilyen módon szolgáltak ki. A pasa és fia sörbetet fogyasztottak. Miután a szertartás végére értünk, a pasa megkér­dezte, hogy a gőzhajó lemegy-e Sztambu­lig. A gróf azt válaszolta, hogy a folyó még nem hajózható végig a teljes útvo­nalon, de ha egy másik hajó, melyet na­ponta várnak, Triesztből Galacba érkez­nék, a Pozsony-Sztambul távolságot nyolc nap alatt meg lehetne tenni. Ez a kijelentés annyira meglepte Husszeint, hogy önkéntelenül fölkiáltott. Tisztjei és szolgái megrökönyödésükben égnek e­melték a karjukat. Mindazonáltal nyü­vánvaló volt, hogy Husszem nem barátja az efféle vállalkozásoknak, mivel semmi jót nem jósolt belőlük Törökországnak. A gróf, úgy vélvén, hogy a beszélgetés elég hosszúra nyúlt, fölállt, s elköszön­tünk. Kijövet az egyik szolgának tíz a­ranydukátot adott, hogy osszák szét maguk között. A török szokásoknak meg­felelően cselekedett, miszerint ha egy e­lőkelőség meglátogat egy másikat, le kell rónia ezt az adót a szolgák javára. A leg-

Next

/
Thumbnails
Contents