Századok – 1996

Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241

METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1265 emberek pedig — Jósikához hasonlóan — azt a célt tűzték maguk elé, hogy helyreállítsák a birodalomnak a forradalmi mozgalmak — elsősorban a magyar forradalom — által megtépázott egységét, de biztosítani kívánták, hogy ez az egység a jövőben teljesen kikezdhetetlen legyen, s ezért — Jósikával ellentétben — olyan szigorúan központosított államgépezetet szándékoztak létrehozni, amely nemcsak a birodalom kül-, had- és pénzügyeinek egységes irányítását teszi majd lehetővé, hanem az államélet minden területét átfogja majd, amellyel tehát még a Magyarország- és a birodalom más tartományai által 1848 előtt élvezett — egyébként fölöttébb szűkkörű — önkormányzati jogoknak a helyreállítása is összeegyeztethetetlen volt. S Jósika meg a vele mindvégig egyetértő Apponyi elismerte, hogy „a korábbi állapotokhoz való teljes visszatérés lehetetlen", de a korábbi állapotok teljes semmibevételét képtelenek voltak helyeselni. Minden követ megmozgattak ezért, hogy Schwarzenbergéket nézeteik megmásítására bírják, kivált azzal érvelve, hogy amíg „Magyarország a rebellisek hatalmában" van, addig az általuk képviselt politika meghirdetése csak káros következményekkel járhat, hiszen ellenállásuk fokozására fogja bírni a magyarokat.143

Maga Jósika 1849 januárjában „csaknem naponta" felkereste Schwarzenberget vagy Stadiont, s február elején már-már úgy látta, nem is eredménytelenül buzgólkodik: sikerült elérnie, hogy tárgyalófelei „némiekben helyesbítsék eszméiket".144

És ekkor segítséget kapott Windisch-Grátztől is: az ellenforradalomnak ez a bajnoka (aki mellesleg sógorságban állott Schwarzenberggel) egy február 7-én Schwarzenberghez intézett levelében ellentmondást nem tűrő hangon leszögezte, hogy ha „az arisztokrácia sok tagja rosszul viselkedett" is Magyarországon, ez semmi esetre sem lehet akadálya annak, hogy „akár itt, akár a többi tartományban ne arisztokratikus formákból merítsünk kezességet a jövőre vonatkozólag".145 A sok fáradozás azonban csak első pillantásra látszott gyümölcsözőnek, amenynyiben február 12-én Schwarzenberg a császár nevében felszólította Apponyit, hogy saját elnökletével hozzon létre Bécsben egy Jósikából és más megbízható magyarurakból álló „nemhivatalos és tanácsadó bizottmányt", amelynek az lesz a rendeltetése, hogy „a minisztériummal való legszorosb... egyetértésben" „terjessze elő a Magyarország és a közbirodalom kapcsolatainak újjáalakítását illető szükséges javaslatokat".146

Csakhogy még mielőtt ez a bizottmány összeállíthatta volna a maga javaslatait, Ferenc József március 4-én a maga nevében már közzé is tette az újjászervezendő birodalom Schwarzenbergék kidolgozta „alkotmány"-át, ez az irat pedig Magyarországtól különálló koronatartománnyá kiáltotta ki Erdélyt, Horvátországot és a hozzá csatolandó Szlavóniát, az ország déli szélein húzódó katonai határőrvidéket, valamint a Bácskából és a Temesközből később megszervezendő szerb vajdaságot, s mind ezeket a tartományokat, mind a maradék „magyarországi királyság"-ot, az „egy és oszthatlan ausztriai császárság" részeivé nyilvánította, felruházva őket azzal a joggal, hogy a birodalmiaknak nem minősülő ügyeket a maguk területén önállóan intézzék, de azt is félreérthetetlenné téve, hogy az államélet minden csak kicsit is fontos ágazata a birodalmi ügyek körébe tartozik s ezek kezelése „kizárólag a császárt illeti".147 Az alkotmányoktroj pedig egyszeriben kihúzta a szőnyeget az Apponyi-féle tanácsadó bizottmány talpa alól. A bizottmány március 8-án mindenesetre tilta