Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
1262 S. LENGYEL MÁRTA - SPIRA GYÖRGY zattal, hanem csupán a magyarországi hatalombitorlók eltávolítása végett bontották ki a kétfejű sassal ékesített hadilobogókat.12 7 Teljesen érthető hát, ha Jósikának ezekután mélységes csalódással kellett elkönyvelnie, hogy a szeptember 11-én hadra kelő Jellacic mégsem volt képes egyetlen csapással megsemmisíteni a magyar rebelliót, hanem miután szeptember 29-én Pákozdnál megszégyenítő vereséget szenvedett a még csak szerveződőben lévő, de máris bátran útját álló honvédcsapatoktól, október elején az időközben másodszor is felkelt Bécsig kényszerült menekülni. Ez azonban még csak a hősünket érő csapások elseje volt, amelyet azután gyors egymásutánban követtek mások is. Mindenekelőtt az, hogy októberben a magyar forradalom leverésére Erdélyben szintén meginduló császári csapatok oldalán fegyvert fogtak a forradalomtól szűkkeblű nemzetiségi politikája révén elidegenített erdélyi románok tízezrei is, a hős román lándzsások harci tevékenysége azonban nagyrészt abban merült ki, hogy felégették a védtelen vagy csak gyenge nemzetőri alakulatok által védett magyarlakta városokat, tömegmészárlást rendezve lakóik soraiban, közben pedig felprédálták a magyar birtokosok udvarházait is — s nemcsak azokéit, akik az átalakulás hívei voltak, hanem azokéit nemkülönben, akik állhatatosan kitartottak a Habsburgok mellett, így a Jósika bárók tulajdonában lévőket is.128 Jósika Samu anyja tehát a forradalmas 1848. esztendő vége felé, amikor Salzburgban a család jószágain esett károknak még csak egy részéről tudtak, érthető keserűséggel vallotta meg egyik jóemberüknek, hogy örül, amiért öt éve elhantolt férje „nem érte [meg] ezen irtóztató időt", hiszen birtokaikon „mindent mindenütt porrá tettek", ami lesűjtó bizonysága annak, hogy „szappan buborék minden a világon! minden múlandó! egy óra semmivé tesz évek által telt szorgalmas műkedést".12 9 Samu fia pedig, aki a jelek szerint nem örökölte anyjának költői vénáját, velősen annyit állapított meg, hogy „ha Zentelkén, Keresztú ron, Búzán, Szamosfalván kívül, melyek leg-jövedelmesebb jószágaink valának, a többi is el-pusztul, koldusok vagyunk",-13 0 hiszen egyedül zentelki várkastélyuk kirablásából és felégetéséből százezer forintnyi káruk származott.13 1 S mert a vétlen emberek sokaságának legyilkolása róla sem pergett le teljesen hatástalanul, néha egészen vad kijelentésekre ragadtatta magát. Például, hogy Erdélyben most szörnyűségesebb dolgok történnek, „mint Hora idején".132 Vagy hogy „az oláhok... olyan rémségeket vittek végbe, amelyekhez képest a galíciaiak [1846-ban| csak gyermekjátékok" voltanak. S hevesen kikelt a „becstelen" bécsi lapok ellen, amelyek mindezekről mélyen hallgatnak —jeléül annak, hogy elérkezett „a hazugság korszaka".133 Arról viszont nem ejtett szót, hogy a rémtettek és a hazugság korszakának az eljöveteléért nem érzi-e felelősnek önmagát is. Amit azonban itt vagy amott elpanaszolt, az enélkül is cselekvésre sarkallta a fekete-sárga tábor némely irányadóit. Persze nem arra, hogy megzabolázzák román fegyverbarátaikat vagy hogy megróják az erdélyi dúlásokat hallgatásba burkoló lapokat. Am arra az egyre rábírta panaszolkodása az udvari köröket, hogy legalább anyagilag igyekezzenek veszteségeiért valamelyest kárpótolni eme hű szolgájukat. S ezzel nem is vártak soká a december 2-i trónváltozás után (mikor is lemondatták trónjáról Ferdinánd császárt és trónöröklési jogáról Ferenc Károly főherceget, uralkodóvá pedig kikiáltották az utóbbi elsőszülöttjét, az ifjű
