Századok – 1996

Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241

METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1261 rescriptumban foglaltakat, s az országgyűlés mellett felsorakozott az utca is — nem utolsósorban Pesten, miért is az ország közigazgatását Budáról irányító helytartótanács rangidőse, Zichy Ferenc gróf kényszerítve érezte magát arra figyelmeztetni Bécset, hogy ha az udvar nem enged, akkor „Magyarország a dynast ia részére elveszett".119

Az udvari körök pedig erre jobbnak látták meghátrálni, s a törvényjavaslat módosítására irányuló követeléseik legnyomatékosabbjait március utolsó napjára elejtették.120 És a közfelháborodás Jósika személyét sem kímélte, jóllehet az emberek Magyarországon nem tudhatták, legfeljebb sejthették, mit is művelt ő az előző napokban a kulisszák mögött. Az országgyűlés alsótábláján helyet foglaló liberális követi csoport vezérszónoka, Kossuth Lajos a március 28-i rescriptum másnapi vitájában követtársainak harsány helyeslése közepette kijelentette, hogy ha továbbra is olyan emberek, mint „báró Jósika, Erdélynek méltatlan kancellárja, kinek Magyarország dolgaiba semmi szólója nem lehet, folynak a magyar dolgokba", akkor az ilyen „egyéneknek mint hazaárulóknak proscribáltatását" fogja indítványozni.12

1

A kemény szó pedig visszhangra talált Jósika szűkebb pátriájában, Erdélyben is: az átalakulás ottani híveinek az érzéseit jól tükrözi, hogy ennek a megrögzött ellenforradalmárnak az arcképét április 8-án Kolozsvárt, majd május elején Székelyudvarhelyen is ünnepélyesen tűzre vetették.12

2 Jósikát azonban az efféle érzelemkitörések sem rendítették meg s legkevésbé sem ösztönözték arra, hogy letérjen a maga elé tűzött útról. Igaz, akad, aki azt állítja, hogy „az Európán végigszáguldó óriási vihar... hazánk annyi jelesével együtt báró Jósika Sámuelt is elsodorta a küzdelem teréről";123

de ez teljességgel alaptalan állítás: a kancellárságról történt lemondása után Jósika eltávozott ugyan Bécsből, de nem tért vissza Erdélybe,12

4

hanem anyja, özv. Jósika János báróné Csáky Rozália grófnő salzburgi kastélyába költözött, s ott folytatta áldásos tevékenységét. Egyébként nem egyedül, hanem a vele tartó Apponyi György tár-saságában.125

Mert Apponyi április 5-én éppenséggel közzétett a sajtóban egy nyilatkozatot, amelyben kijelentette, hogy jogtalanul vádolják őt „a nemzet kívánságai" elleni intrikálással, mivel kötelességének ítéli „politikai alapelveit... alárendelni a tények hatalmának",12

6

arra azonban egy pillanatig sem gondolt, hogy tartsa is magát a nyilatkozatában foglaltakhoz. Hogy a két kenyeres pajtás mi mindent tett salzburgi támaszpontján az ellenforradalom szolgálatában: annak részletezése túlságosan messzire vezetne. Egyet azonban okvetlenül ki kell emelni: hogy figyelő szemüket itt is rajta tartották Jellacicon, akitől oly sokat vártak, s ha segítségére lehettek valamiben, akkor akár alárendelt állású személyekhez illő munkák elvégzését sem haboztak magukra vállalni. Mint például szeptember elején, mikor előttük is nyilvánvalóvá lett, hogy Jellacic napokon belül megindítja Magyar-ország elleni — általuk régóta áhított — támadását, s erre Bécsbe siettek, hogy Kulmer báró ottani szállásán éjt nappallá téve megfogalmazzák — éspedig minél szívhez szólóbb szövegezésben — azokat a bán nevében a Dráva menti határ átlépésekor kibocsátandó kiáltványokat, amelyek azt voltandtak hivatva tudatni Magyarország lakóival és a magyar földön állomásozó császári csapatokkal, hogy a támadók nem ellenséges cél-