Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1259 tése előtt — vagyis szemre önként — lép le, mint ha megváija, hogy őt is jószerével kiebrudalják a kancellári székből. De ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy Jósika sem lemondása előtt, sem ennek megtörténte után nem hagyott fel a politikai tevékenységgel, s még mielőtt kézhez vehette volna a Clemens Hügelhez intézett Metternich-levelet, azaz kezdettől fogva azon volt, hogy kiérdemelje március 14-én elmenekült mesterének az elismerését. Már másnap, 15-én megbeszélést folytatott például a Pozsonyból aznap Bécsbe érkezett Wirkner Lajossal, a magyar kancellária titkárával (aki addig a magyar országgyűlés székhelyén az ellenzéki követek megfigyelésével foglalatoskodott), s abban egyezett meg vele, hogy kezdeményezni fogja az immár több mint két éve üresedésben lévő horvát báni szék betöltését (hogy Horvátország irányítása megbízható személy kezébe kerüljön s így Magyarhonnak ez a társországa kiindulópontjává lehessen egy idővel a magyar forradalom eltiprására indítandó fegyveres fellépésnek). Csak éppen arra nézve nem volt ötletük, hogy ki legyen a horvát bánná kinevezendő megbízható személy De huszonnégy óra elteltével megoldódott ez a gondjuk is. Mikor ugyanis a következő napon ismét összeültek, váratlanul betoppant Jósikához a magyai- országgyűlésen résztvevő hoivát főrendek egyike, az aznap szintén Bécsbe érkezett Franjo Kulmer báró, s ő, aki „a dinasztia iránt ... a legőszintébb ragaszkodással viseltetett", hallván, miről tanakodnak, nemcsak felkarolta a báni tisztség mielőbbi betöltésének a gondolatát, hanem mindjárt annak a véleményének is hangot adott, hogy „a fönnforgó viszonyok között alig találkozhatnék alkalmasabb egyéniség a báni méltóságra", mint Josip Jellacié báró ezredes, a 10. (1. báni) határőrgyalogezred parancsnoka, aki „igen megbízható... katona s azonfolül Horvátországban közbecsülést és általános szeretetet élvez". Jósika pedig, bár Jellacicot csupán hírből ismerte, nyomban magáévá tette ezt a személyi javaslatot, s felhatalmazta Kulmert, hogy az ő nevében is továbbítsa Lajos főherceghez.108 Ami meg is történt, és a főherceg tetszésével találkozott, majd elnyerte Kolowrat legteljesebb helyeslését is, s ezt az utóbbi sietve tudomására hozta az uralkodónak is.109 így született meg az a március 20-i uralkodói kézirat, amelyben őfelsége tudatta az udvari haditanáccsal, hogy Jellacicot „a lehető leggyorsabban" (értsd: még a Magyarországon alakulóbari lévő önálló kormány hivatalba lépése előtt) hoivát bánná szándékozik kinevezni,11 0 s még ugyanaznap megszületett a haditanács élén álló Gustav Hohenlohe-Langenburg herceg táborszernagynak a magyar kancelláriához intézett átirata is, amelyben Hohenlohe közölte, hogy Jellacicot, aki — a korábbi horvát bánoktól eltérően — nem tábornok, csupán ezredes, nézete szerint soron kívül vezérőrnaggyá kellene előléptetni.111 Ezek után pedig már csak formális szerep hárult a Lajos főherceg elnökletével 21-én tartott udvari konferenciára, amelyre meghívást kapott Jósika is. Jósika azonban itt mindenesetre szükségesnek ítélte kifejteni, hogy a magyarokkal régóta viszálykodó horvátoknak „alkalmas vezérre van szükségük, ki nemzetiségükhöz tartozván, hűségüket, katonai szervezetüket és sértett nemzetiségi érzelmeiket a trón érdekében felhasználni képes volna", s ezért sürgősen be kellene tölteni a báni tisztséget, mégpedig „az uralkodóházhoz rendületlenül hű" Jellaciccsal, aki — a korábbi bánokkal ellentétben — nem magyai; hanem
