Századok – 1996

Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241

METTERNICH TÁVOZÁSA A KANCELLÁRI SZÉKBŐL 1249 bécsi polgár, akiknek a kívánságait az Alsó-Ausztriai Iparegylet március 6-i felségíélirata abban foglalta össze, hogy a kormányzat a fenyegető veszedelem elhárítása végett „a legbölcsebb és legcélirányosabb eszközök" igénybevételével tegyen meg mindent a megrendült hitelviszonyok és a pangó ipar fellendítéséért.53 Ezeket a polgárokat pedig követte a helybeli polgárőrség tisztikarának néhány tagja is azzal a feltett szándékkal, hogy kierőszakolják a nép szemében legfőbb szálka, Metternich eltávolítását.54 Megjelent továbbá a Burgban a bécsi egyetem két küldöttsége is, amelyekre a hallgatók annak a követelésüknek a tolmácsolását bízták, hogy haladéktalanul fegyverezzék fel őket. Az első deputációt maga a rektor, Sebastian Jenull jogászprofesszor vezette (nyakában a rektori aranylánccal), a másodiknak pedig, amelyet az első küldöttség visszatértét türelemmel kivárni képtelen medikusok indítottak útnak, Johann Alexander Lerch doktor, az orvosi kar dékánja állott az élén.55 De hiába nőtt óráról órára a Burgban kilincselni próbáló emberek száma: hosszú ideig úgy látszott, mindnyájan üres kézzel lesznek kénytelenek távozni. Azt például, hogy magának a koronás főnek fejthessék ki elgondolásaikat, nemcsak a rendek képviselői, de még a rektor vezette professzorok sem voltak képesek elérni, jóllehet a bécsi egyetem immár fél évezrede fel volt ruházva azzal a kiváltsággal, hogy rektora, ha magára ölti fényes hivatali jelvényeit, bármikor az uralkodó színe elé járulhat.56 És az államértekezleti tanács tagjai sokáig szintén megközelíthetetleneknek mutatkoztak, mivel ülésük végeérhetetlennek tetszett. Amikor pedig az ülésen résztvevő magas állású urak végre rádöbbentek, hogy a szorongató helyzetből kivezető utat egyesült erővel sem képesek megtalálni s, berekesztve a terméketlen tárgyalást, mégiscsak előjöttek a tanácsteremből, eleinte semmi megnyugtatót nem tudtak mondain a rájuk egyre türelmetlenebbül váró embereknek. Metternich például kurtán odavetette a rendi gyűlés küldötteinek, hogy reformokra ne is gondoljanak, mert „a kormánynak kötelessége, hogy kitartson a maga állásaiban és hogy semmiféle engedményt ne tegyen". S engedményeket — fűzte hozzá — még a császár sem tehet, mert „őrá korlátlan hatalma eleiről h áramlott át" s ezért ezt a hatalmat „neki meg kell őriznie és csorbítatlanul kell átadnia utódjának". A lázongó tömegektől pedig — folytatta — nincs miért tartani, mert „a nyugalmat rövidesen helyre fogják állítani"; „a csőcseléket szükség esetén erőhatalommal kell... elhallgattatni", fejezte be mondókáját, s láthatóan bizonyosra vette, hogy az erőszak hatni is fog. Amikor pedig a lesújtott rendek erre Lajos főherceghez fordultak — abban a reményben, hogy nála talán inkább lógnak Johann Stadler litográfiája, 1840 meghallgatásra lehn —, Metternich nem átal(TKCs) lotta megkérdezni tőle: ътм>п í" Lajos főherceg