Századok – 1996
Közlemények - S. Lengyel Márta – Spira György: Metternich távozása a kancellári székből egy magyar udvaronc leírásában V/1241
1244 S. LENGYEL MÁRTA - SPIRA GYÖRGY Lombardiában és Venetóban immár hónapok óta érlelődő erjedéstől tartottak. Az ottani főhadparancsnok, Joseph Radetzky gróf tábornagy ezért már január első felében kérte, hogy a rendelkezésére álló csapatok létszámát az addigi 78 ezer főről növeljék kereken 100 ezer főre.21 S Bécsben elismerték ugyan a kérés indokoltságát,22 Radetzky követeléseinek azonban a nehézkes ügyintézéshez szokott osztrák bürokraták így is csak nagy huzavona után és csupán részben tettek eleget2 3 — zömmel horvátországi és szlavóniai határőrzászlóaljak Itáliába vezénylésével.2 4 Arra pedig, hogy Magyarországon is forradalom törhet ki, egyáltalán nem számítottak. Igaz, Metternich már 1844 vége felé hangot adott annak a véleményének, hogy „Magyarország immár a forradalom poklának a kapujában áll".25 Erről a figyelmeztetéséről azonban 1848 elejére a jelek szerint maga is megfeledkezett. Vagy — meglehet — ő is, társai is belelovalták magukat abba a hitbe, hogy az adminisztrátori rendszer megtette a magáét, jóllehet az 1847 novemberében Pozsonyban csakugyan megnyílt magyar országgyűlés alsótábláján a konzervatív követeknek nem sikerült többségre vergődniük. S hiába riogatták Bécset a pesti liberális és radikális értelmiségiek szervezkedéséről sűrű egymásutánban hírt adó titkosjelentések:26 azt, hogy ez a szervezkedés komoly támaszává lehet az országgyűlési ellenzéknek, Bécsben — úgy látszik — számításon kívül hagyták. (Mert ha nem hagyják számításon kívül, akkor Radetzky megerősítésének a kedvéért nyilván nem gyengítik meg a horvátországi és szlavóniai határőrezredeket, amelyeket elsősorban vehettek volna igénybe egy magyarországi forradalmi mozgalom elfojtására.) S amivel a bécsi hatalmasok a jelek szerint legkevésbé számoltak, az az volt, hogy magában a császárvárosban is forradalom robbanhat ki. De hát hogy is gondolhatták volna, hogy a határtalan béketűrésükről és az isten kegyelméből uralkodó koronás fő iránti áhítatos ragaszkodásukról ismert derék bécsi rántotthús-evők valaha is a lázadás útjára fognak lépni? Holott a Hofburg környékén tömegével éltek olyan proletárok, akiknek nem bécsi szeletre, de még üres kenyérre sem igen tellett. És igen nagy volt azoknak a bécsi kereskedőknek és iparűzőknek a száma is, akiket mélységesen nyugtalanított az 1848 tavaszán immár- hónapok óta érlelődő pénzügyi válság: hogy az osztrák Nemzeti Bank a mérhetetlen államadósság fedezésére egy ideje nyakló nélkül bocsát ki nemesfémre nem váltható bankjegyeket és ez a forgalomban lévő papírpénz rohamos értékvesztését vonja maga után. Nem beszélve a cenzúra és egyéb kötöttségek béklyóibari vergődő szellemi emberekről, akiknek már- réges-rég elegük volt abból, hogy gondolataikat nem terjeszthetik szabadon. A robbanást előidézni képes gyúanyag tehát — ha a hatalmasok figyelmét elkerülte is — mélyen befészkelte magát a társadalomba. És a március 13-át megelőző napokban immár a felszínen is kezdett megmutatkozni, hogy az emberek tekintélyes hányada változást akar s mindenekelőtt az abszolutisztikus rendszert személyében mintegy megtestesítő Metternich eltávolítását kívánja. Amit nyíltan is kifejezésre juttattak a bécsi tudományegyetem és az itteni ipartanoda hallgatói, mikor március 12-i gyűlésükből küldöttséget menesztettek a Burgba s küldötteik révén értésére adták Ferdinánd császár- legfiatalabb nagybátyjának, az államértekezleti tanács élén a legcsekélyebb szellemi erőfeszítésre is képtelen ural-
