Századok – 1996

Közlemények - Molnár András: „A zalai ágyúzás”. Zala megye önkéntes adózói (1845–1848) V/1211

ZALA MEGYE ÖNKÉNTES ADÓZÓI (1845-1848) 1*1221 évente 10-30 % közötti hiánya. A hiánynak azonban nem kis része éppen az önkéntes adó hátralékából fakadt: 1845-ben 9,5 %-a, 1846-ban 17,3 %-a, 1847-ben pedig 20,2 %-a. 1848-ban azért volt ez az arány csak 10 %, mert a házipénztár teljes hiánya is magasra emelkedett, meghaladta a tervezett bevételek 30 %-át. A tényleges adófizetésre, ill. a tartozásokra nézve csak a tapolcai járásból rendelkezünk adatokkal, 1848-ból.16

Itt az előző években 1127 forint 24 4/8 krajcár tartozás halmozódott fel. 1848-ra 404 forint 54 4/8 krajcár adót vetettek ki, ám miután egész évben nem történt befizetés, az önkéntes adózás megszüntetéséig 1835 forint 19 krajcárra rúgott a tartozások összege. Az egész megye tartozásának 22,2 %-a a tapolcai járásból eredt, míg a járásra kivetett adó csupán 18 %-a volt a megye teljes adójának. A tapolcai járás 15 településére vetettek ki önkéntes háziadót, de azt 1847 végéig mindössze a felsőörsi nemesi javak után fizették pontosan (hátralék nélkül), ill. Szigligetnek volt csak minimális tartozása. Öt település birtokosai egy-egy éves, további öt település két-két évi, Balatonfüred, Szepezd és Tördemic adózói pedig hároméves hátralékkal tartoztak. Utóbbiak szinte semmi adót sem fizettek, miután az 1848-ban esedékes adóval a járás egésze adós maradt. Hasonló tendencia érvényesülhetett a megye többi járásában is, mivel az önkéntes adó 57 %-át nem sikerült beszedni. A hanyagnak tűnő adófizetésnek persze több oka is lehetett. A megyehivatalok szervezeti és szemléletbeli korszerűtlensége általában véve is nehézkessé, rendkívül lassúvá és körülményessé tette az ügyintézést. A táblabíróvilág „patópálos" ráérőssége Zalában is rányomta bélyegét mind az adót kivető és behajtó tisztviselők, mind pedig az adózást önként vállalók mentalitására. Noha a megye nemesei nem pillanatnyi felindulásból vállalták az adófizetést, amint alábbhagyott a kezdeti lelkesedés, többen rádöbbenhettek, hogy a remélt dicsőség elszáll, az adó pedig újabb koloncként ott marad a nyakukban. Az 1846-os rossz termés után megcsappanó jövedelem, és az egyre súlyosabbá váló eladósodás (a titkosrendőrség jelentése szerint számosan akadtak az adózók között olyanok is, akik erősen eladósodtak) még azokat is visszatarthatta az adófizetéstől, akik arra különben meggyőződéshői vállalkoztak. Az önkéntes adózás részleges kudarca persze még Zala megyében sem egyedülálló jelenség; a korábbi évek helyi közcélú felajánlásai általában még ennyi eredményt sem hoztak. Részben beigazolódott a Nemzeti Újság borúlátó jóslata, melyet még a márciusi adófelajánlás alkalmával tett a helyi tudósító. Mi „részünkről óhajtjuk — szólt a konzervatívok véleményét összegző szkeptikus megjegyzés —, hogy eme önkéntes adózók annak idejében [...] a fizetésre is oly készek legyenek, mint most az ígéretre; mit kötve hiszünk, mert sokan szinte ily lelkesedéssel ajánlottak a Deák-alapítványra, de ígéretükkel még ma is adósak", pedig azóta mái' kilenc év telt el!17 Az önkéntes adózók zalai tábora Az adózást önként vállalók aláírási ívére, melyet március 2-án maga Deák kezdett meg, két nap alatt összesen 220-an jegyezték fel nevüket. Az aranyodi közbirtokosok nyilatkozatán kilenc név szerepelt, egyikük azonban már a közös nyilatkozatot is aláírta. Március elején ilyen módon 228-an vállalkoztak Zalában