Századok – 1996
Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191
1198 PAJKOSSY GÁBOR vetlenedésében, majd lemondásában is szerepet kapott ez a konfliktus, jelenlegi ismereteink szerint azonban elsőként Kölcsey és Eötvös indokolta nyíltan evvel lemondását. így értékelték azt egykorúan is: „Lemondása nagy benyomást tesz — rögzítette Kölcseyről Pulszky Ferenc 1835 januárjában —, főkép mivel az első példája, hogy egy követ elvből mond le." A Kölcseyék tiszteletére rendezett búcsúlakomán, 1835. február 9-én aztán Patay bejelentette, „ő is az úrbéri V-ik cikkely miatt lép le pályájáról, s ugyanazon elvek miatt mához egy holnapra többé nem követ".24 Kölcsey 1834. november 10-én a nyilvánosság előtt a kormányra hárította a felelősséget az örökváltság meghiúsításáért: „a magyar nemesség az adózó népnek tulajdonszerezhetésre valahára utat nyitni szándékozott, s az, ki ezen jótékony szándéknak ellene vetette magát, a kormány volt!" A kijelentés, bár- egyoldalúságokat tartalmazott, jelentős igazságtartalommal is rendelkezett, mindenesetre összhangban állott az érdekegyesítésnek a parasztság megnyerésére irányuló, ekkor bontakozó stratégiájával. Kölcsey azonban tisztában volt a kudarc mélyebb okaival is. A nagykárolyi gyűlés keserű tapasztalatai után, 1835. január 13-án Pozsonyban Pulszky előtt hosszabban is kifejtette nézeteit. Itt — legalábbis Pulszky feljegyzése szerint — az országos és vármegyei hatalmi pozíciókat kezében tartó, nagybirtokos vagy nagyobb birtokkal rendelkező „olygarchiát" hibáztatta, sőt azt állította, („képzelhetetlen, milly változást teszen az úrbér behozatala az országban") az úrbéri törvények adott formájukban (az úrbéri perek közigazgatási útra kerülése, a legelőelkülönözésre vonatkozó rendelkezések, az úriszék fenntartásának kötelezettsége) az „olygarchiát" erősítik a „kisebb nemesség", a „kisnemesség" rovására. Az örökváltság lett volna „azon kapu, melly által lassan a feudalismusból az új ideákra minden rendülés nélkül által mehettünk volna": elbuktatása nyomán viszont — Wesselényivel összhangban — úgy látta: „kettő a lehetőség, vagy egy általános zendülés, vagy egy úrbéri reform, de nem illy ártatlan alakban, mert legalább a proprietás, melly most pénzen adatik, ingyen fog adatni". Az örökváltság ugyanis megadta volna a lehetőséget azoknak, „akik már érettek", hogy mindjárt szabaddá legyenek, így viszont mint „egy dagasztó kovász maradnak a nép között"; a jobbágytelkek haszonvétele („dominium utile") szabad adásvételének gyakorlata pedig elhomályosítja a földesúr tulajdonjogát („dominium directum"), a jobbágyok az utóbbiért már nem lesznek hajlandók űzetni, s a nemesség elesik attól a tőkétől, „mellyel majorságát instruálhatta volna".25 A nagykárolyi vármegyegyűlésről a kormányzathoz elsőként beérkező jelentések kiemelték ugyan, hogy annak lefolyása viharos volt, nem tértek ki azonban Wesselényinek a kormányzatot támadó hozzászólására. A Wesselényi elleni nyomozás támpontjául — és erre a báró is csak utóbb, 1838 elején ébredt rá — az a Zichy Ferenc gróf bihari főispán kezére jutott beszámoló szolgált, amelyben a Fiatal Csanády István december 11-én — ellenzéki szellemben — apja számára „rövideden" összefoglalta a szem- és íültanú Péchy László elbeszélését. József nádor december 21-én ennek alapján rendelte el a vizsgálatot, egyúttal utasította a királyi jogügyigazgatóságot, a nyilvánosság kerülésével járjanak utána annak is, vajon elhangzott-e a gyűlésen Kölcsey szájából az a kijelentés, amelyet Péchy, illetve Csanády így foglalt össze: „őtet az oppositio küldi, s kéri, hogy az utasítást