Századok – 1996

Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191

1194 PAJKOSSY GÁBOR választóikat közös ellenzéki értékek kötik össze: a befejezésben Kölcsey küldőitől az alsó táblának, „az ország képviselőjének" a támogatását kérte a kormánnyal szemben, sőt attól óvja a megye rendjeit, hogy „az oppositiónak saját I küldői] kívánságára kellljen] elsüllyednie, s a kormánypárt intéseit némán követni". A beadvány kiemelten foglalkozik az önkéntes örökváltság kérdésével. Leszögezi ugyan, „alig van valami, amiben mind a földesúr, mind a jobbágy érdekei úgy párosulva lennének: mint a kérdésben forgó törvényben", a dolog természetéből eredően mégis elsősorban olyan —jogi és közgazdasági — érveket sorakoztat fel, amelyek a földesurak érdekeltségét mutatják be, és így azt a célt szolgálják, hogy meggyőzzék a közgyűlésen megjelenő földesurakat, nemeseket. Az örökváltság töivénybeiktatása — szemben annak ellenzőivel és a megye előző közgyűlésen hozott határozatával — egyáltalán nem ellentétes az ősiséggel és nem veszélyezteti, hanem érvényesíthetővé teszi, azaz megerősíti a földesúrnak a jobbágyföldek feletti rendelkezési jogát. Ráadásul, Kölcsey taktikus érvelése szerint ez ellensúlyozza — és csak ez képes ellensúlyozni — azt, hogy a meghozandó törvények gyengíteni fogják a földesuraknak a jobbágyokkal szembeni pozícióit. A jobbágyok máris jogot kaptak arra, hogy telkük haszonvételét maguk adhassák el; a jobbágy-földesúri viszonyból nem sikerült kiküszöbölni a végrehajtó hatalom beleszólását; az úriszékek fenntartásának kötelezettsége súlyos megterhelést jelent majd a „kisbirtokú" nemességre nézve. Az örökváltság elvetésével „a földesúr birtoka minden becsétől megfosztatnék": a földesúr elesne birtokai pénzzé tételének az egyedüli lehetőségétől, mivel a nemesi birtok örökös eladhatása továbbra sem lehetséges. Az örökváltság útján viszont „a földesúr [...] sokkal nagyobb summákat nyerhet, mint mostani körülmények közt a majorságbirtokért; egyszersmind majorságait s királyi haszonvételeit megtarthatja, s azokon eddig nem lehetségesjavításokat eszközölhet". A földesurak mellett Kölcsey külön is megszólítja a potenciális hallgatóság egy csoportját, a jobbágytelket művelő nemeseket, illetve irántuk kívánja a szerencsésebb sorú nemesek szolidaritásérzését felébreszteni. Valószínűleg a nagykárolyi uradalom nemességét, vagy annak egy részét kell alattuk értenünk. Vécsey főispán Kende Zsigmond alispánnak november 27-én írt levele szerint Kölcsey „feleteb csudálkozott, hogy a károlyi nemesség hogy álhatott ezen [t. i. a november 10-i] instrukcióra", s „mesterkedéseit Lt. i. az utasítás megváltoztatását] a károlyi kisebb nemesség által kívánja kivinni".15

Kölcsey érvelése szerint a nemesek e csoportját kettős méltánytalanság' érné, mivel a törvényhozás állami adó alá vetette őket; az örökváltság viszont lehetőséget nyújthatna arra, hogy kimenekedjenek a földesúri terhek alól, egyben egyedül ezen az úton válhatnának tulajdonossá. Kölcsey 1834 júniusától egyre borúlátóbban szemlélte a diéta munkáját. „Az úrbéri, a fororum coordinatiót illető dolgozatunkban tagadhatatlanul a liberalismus, a haladni akarás volt főmozgatónk [...] de most [a polgári törvénykönyv első tizenegy cikkelyének végeztével] egyszerre megfordúltunk; s nemcsak nem haladunk, de hátrafelé megyünk". Az amúgy is kisszámú liberális tábor számára minden egyes követ — különböző okokból történt — lemondása érzékeny veszteséget jelentett. Kölcsey fokról fokra kedvetlenedett el: „bizony nem lesz csuda, ha idestova mi is elmenetelünkről fogunk gondolkodni". Az uralkodó leiratának kihir-