Századok – 1996

Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191

KÖLCSEY KÖVETI LEMONDÁSÁNAK TÖRTÉNETÉHEZ 1195 detését követően nyomban felvetődött az az eshetőség — ami végül bekövetkezett —, amikor is a lemondás egyenesen politikai-erkölcsi kötelesség lesz: „könnyen megeshetik, hogy a megyéktől rossz utasítások jőnek, s a többség elhagy berniün­ket. Ha így fogna történni, akkor az oppositio eltemetve lesz; s nekünk nem lesz egyéb hátra, mint követségünkről azonnal lemondani." Ugyanakkor a leirat által követelt „materialis engedmények" elfogadtatását belső meggyőződésből sürgette, de abból a politikai megfontolásból is, hogy így másodszorra kikényszeríthessék a Bécs által elutasított „morális concessiókat". Ehhez viszont nélkülözhetetlen lett volna a szilárd megyei hátvéd. A kormányzati akció kibontakozása nyomán mind felismerhetőbbé vált a veszély, hogy — az úrbéri reformok vesztén túlme­nően — annak precedens értéke is lehet: „a kötelező utasítások lesznek az or­szággyűlés, s általa a nemzeti szabadság sírjává, mivel azokat a kormány kéj szerént fogja eszközleni." Az ellenzéki vezérkar úgy látta, az erőviszonyok meg­változtatásához szükséges, hogy Kölcsey személyesen nyújtsa be a megyében e­lőteijesztését. Kölcsey nem látta kilátástalannak küldetését; mindenesetre arra az esetre, ha beadványuk nem járna sikerrel, megfogalmazta — ugyancsak ket­tejük nevében — lemondó nyilatkozatukat.16 Elutazása napján, november 27-én — miután a főrendi tábla visszavetette az alsó tábla határozatát — a kerületi ülésben újból szavaztak az örökváltság kérdéséről. Az országgyűlési titkosrendőrség jelentése szerint a feszültség a te­remben a tetőfokára hágott, mivel várható volt, hogy a javaslat már aznap elbukik. Három megye (Baranya, Csongrád és Heves) követe új, megváltoztatott utasítá­sának megfelelően szavazott. 23 megye követe — közöttük Eötvös Mihály és Szabó Péter (Győr) utasításuk ellenére —, a Hajdú kerület követe (egy jelentés szerint a királyi városok is) az előző döntés mellett voksoltak, 18 megye, Horvátország, Turopolje és a káptalanok követe pedig ellene, míg a többi nyolc megye követe távolmaradt a szavazástól. így — mint Kossuth írja — „a 2-ik §-nak örökös kötései [...] még most is megállottak". Mint hamarosan kiderült, utoljára.1 7 Kölcsey utazásának valódi célját óvatosságból titkolni igyekezett. Az általá­ban igen jól értesült Wirkner november 26-án még úgy tudta, Kölcsey Szemem Pálhoz készül néhány hétre, s elutazását inkább azokkal az — utóbb alaptalannak bizonyult — híresztelésekkel hozta kapcsolatba, amelyek szerint a liberálisok, ha az örökváltság és a jobbágyok személyi és vagyonbiztonsága kérdésében az or­szággyűlésen alulmaradnak, a parasztság körében gyűjtenek támogató aláíráso­kat. Reviczky 1834 márciusában, azt hívén, Kölcsey hazautazásának politikai célja van, ottani bizalmasait: Gerzon Antal máramarosszigeti kamarai adminisztrátort, Schlachta Márton szatmári kanonokot, Svaiczer Gábor nagybányai bányaíofelü­gyelőt és Vay Ábrahám máramarosi főispánt, beregi adminisztrátort hívta fel Köl­csey megfigyelésére. Most, Wirkner tájékoztatása alapján, Sedlnitzky rendőrmi­niszter mellett, pesti bizalmasait: Mérey Sándort, a tartományi biztosság igazga­tóját és Steinbach Ferenc jogügy-igazgatósági ügyészt riasztotta; közülük Mérey is csak arról tudott beszámolni, hogy Kölcsey már átutazott Pesten, s Szemerénél is csak röviden időzött. Az országgyűlési titkosrendőrség viszont szemfülesebbnek bizonyult. November 28-án már-jelentették, hogy Kölcsey, írnokával, Décsey Lász­lóval együtt az előző nap elutazott; Pozsonyban azt híresztelte, Bécsbe készül, a

Next

/
Thumbnails
Contents