Századok – 1996

Közlemények - Pajkossy Gábor: Kölcsey követi lemondásának történetéhez V/1191

1192 PAJKOSSY GÁBOR lépéseket a megnyerhetőnek ítélt megyék utasításának megváltoztatására, hogy 1834. szeptember végén, október elején kiderült: a királyi elhatározást a leglényegesebb kérdésekben csak a kisebbség támogatja az alsó táblán. A leirat kihirdetése után újrakezdődött az úrbéri törvénycikkek kerületi vitája. Szeptember 27-én az önkéntes örökváltság ügyét (V tc. 2. §.) harminchárom, október 3-án a jobbágyok személyi és vagyonbiztonságának ügyét (YIH. tc.) harmincegy megye továbbra is védelmébe vette.4

Wirkner Lajos kancelláriai titkár, Reviczky bizalmasa 1834. október 4-én vetette fel: az önkéntes örökváltság ügyében „elkerülhetetlenül szükségesnek tűnik, hogy a kormány — hacsak nem hajlandó engedni ebben a kérdésben, amelyben hatalmas csapást mérnek az ősiségre — hatást fejtsen ki a megyékben". Egyben javaslatot tett arra, mely megyékben kinek a segítségével változtatható meg az utasítás — „ha a megnevezett 14 vármegyéből csak 9 eleget tesz a felszólításnak — összegezte —, megvan a többség". E lehetőség bizonnyal mái- hamarabb is szóba került. Reviczky ugyanis a fenti levelet keresztezve a VIII. tc.-kel kapcsolatban kérte ki titkára és Mailáth Antal gróf tanácsát, „mely megyékben érhető el jó utasítás". A kancellár szerint 19 megye nyújthat „bizonyos reményt", a megyék fele esetében azonban — nyilvánvalóan a dolog kiszivárgásától tartva — kockázatosnak ítélte, hogy ez ügyben a fő- vagy alispánhoz forduljon.5 Reviczky végül október 7-én tizenhat megye főilletve alispánjának és Scitovszky János rozsnyói püspöknek a segítségét kérte „a legszigorúbb hivatali titok terhe alatt" ahhoz, hogy az augusztus 28-i rezolúcióban — az V tc. 2. §., a VIII. tc. vagy mindkettő tekintetében — kifejezett uralkodói akarat „az országgyűlésen támogattassék, a követeknek pedig, amennyiben arra szükség lenne, e célból külön utasítás adassék".6 November folyamán Reviczky legalább négy további megye és a szabad királyi városok szavazatának biztosítását szorgalmazta, s azonnal riasztotta a megye alispánját, amikor arról értesült, hogy a követ (mint Szabó Péter győri vagy Patay Sámuel abaúji követ) arra hivatkozva szavazott a rezolúció ellen, hogy új (megváltoztatott) utasítását még nem vette kézhez. E szigorúan bizalmas akcióban mások is részt vettek: Baranya esetében például Somssich Pongrác személynök, továbbá Mailáth Antal, aki a megyében tartózkodó követet, Répássy (vagy Répás) Lipótot és Csausz István pécsi őrkanonokot kereste meg, Reviczky pedig — Wirkner tanácsára — „a teljesen megbízható, alkotmányos" Gál József helyettes alispánhoz fordult.7 A kormányzat erőfeszítései nyomán számos megye megváltoztatta a követeknek szóló utasítást. Egyes követek — így a szatmári Eötvös Mihály — továbbra is meggyőződésük szerint szavaztak, az erőviszonyok mégis megfordultak. 1834. december 10-én kilenc, az örökváltság ügyét két hónappal korábban még támogató megye máiellene szavazott (Zemplénben viszont ellenkező irányba módosult az utasítás), másnap pedig a jobbágyok személyi és vagyonbiztonsága ügyében ugyancsak kilenc megye követe szavazott a két hónapival ellentétesen.8

A kormányzat akciója természetesen nem maradt titokban — arról „egy idő óta mindenféle hírek szárnyalnak", írta 1834 decemberében Kossuth —, az ellenzék egyenesen tudni vélte, „minden főispány praesidialist kapott". Az 1834. december 10-i országos ülésen éles vita kerekedett. „Mi nem folyhatunk bé a királyi rezolúciók kiadásába, a kormánynak sem kellene befolyni utasításaink készítésébe" — mondta pl. kor-