Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1174 DIÓSZEGI ISTVÁN ria francia szövetségben újra megpróbálkozik egykori németországi befolyásának visszaszerzésével.36 5 A német nagykövettel beszélgetve Andrássy azt is szükségesnek tartotta kijelenteni, hogy a Monarchiában senki sem gondol arra, hogy szövetségre kellene lépni Franciaországgal, és azt a feltevést is határozottan elvetette, hogy Ferenc József a katolicizmus élharcosa akarna lenni.36 6 Mindez arra vall, hogy az osztrák-magyar közös külügyminiszter nemcsak általánosságban akarta megnyugtatni a németeket, hanem a Kölnische Zeitung gyanúsításaira is reagált. Arról persze nem tudhatott, hogy a német diplomáciai levelezésben a lehetséges osztrák-magyar külpolitikai irányváltást taglalták, és arról még kevésbé, hogy Bismarck bizalmas körben az Ausztria elleni háború lehetőségét is szóba hozta. Más csatornákon keresztül viszont bőségesen érkeztek a riasztó információk. Beust április 17-én megküldte Londonból a Spectator cikkét, amelyben az állt, hogy Németország nem Párizs, hanem Bécs ellen támad majd, mert a formálódó koalíciót a leggyengébb ponton akarja átszakítani,367 május 8-án pedig Decazes francia külügyminiszter küldött Apponyi közvetítésével hasonló figyelmeztetést.36 8 A riasztó hírek ezekben a napokban szájról-szájra jártak Bécsben, és Novikov is értesült arról, hogy az angol és a francia nagykövetek mindent elkövettek, hogy Andrássy előtt gyanússá tegyék Németországot.36 9 A válság lezárulása után Andrássy szinte kérkedett azzal, hogy a riasztó hírek őrá semmiféle hatást sem gyakoroltak. Május 17-én megüzente Londonba, hogy ő jobban meg tudta ítélni, hogy milyen veszély fenyegeti a Monarchiát, mint az angol külügyminiszter, és védelmébe vette Bismarckot a neki tulajdonított szándékokkal szemben. Hosszasan fejtegette, hogy Németország, amely még alig konszolidálta viszonyait, nem kezdhet háborút a Monarchia ellen, mert az örökös tartomány bekebelezésével csak saját belső gondjait növelné. Az osztrák-németeknek, akik szokásaikban, sőt nyelvükben is különböznek az észak-németektől, nem tudna olyan pozíciót biztosítani, mint amilyennel azok a Monarchiában rendelkeznek, ráadásul a katolikus és szláv népesség szaporításával az amúgy is meglévő nyugtalanságot és rezisztenciát erősítené.37 0 A bécsi francia nagykövet zavartkeltő tevékenységére utalva ugyanaznap Apponyinak is megírta, hogy egy percig sem vette komolyan, hogy Ausztria lehetne Bismarck áldozata,37 1 a Károlyinak küldött levélben pedig a franciák eljárását a kopók által üldözött nyúl manőveréhez hasonlította, amely egy másik nyulat azért akart felriasztani, hogy a kutyák annak a nyomába eredjenek.37 2 Ez a nagy kérkedés akár gyanút is ébreszthetne a kutatóban, hiszen máskor is előfordult már, hogy Andrássy a végkifejlethez igazította azt, amit mondott, vagy tett, de most nem erről volt szó. A külügyminiszter valóban kellő higgadtsággal fogadta az alarmírozó hűeket. A Spectator cikkéről szóló jelentést azzal a széljegyzettel látta el, hogy Bismarck tartózkodni fog attól, hogy az Ausztria megtámadására ösztökélő tanácsot kövesse 373 a kopók által üldözött nyúl hasonlatot pedig már a francia figyelmeztetést közvetítő Apponyi-levél margójára ráírta.37 4 Még korábban, április 28-án azt üzente Párizsba, hogy a bismarcki politika nervózus oldalait ne vegyék olyan nagyon komolyan, mert ő biztos abban, hogy Vilmos császár ilyen idős korában nem fog lóra ülni, hogy a már megszerzett babérokat újra kockára tegye.37 5
