Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1172 DIÓSZEGI ISTVÁN erre német szempontból nézve volt is némi okuk. A magyar arisztokrata, aki korábban el akarta távolítani Németországot Oroszországtól, egy idő óta gyanús flörtölésbe kezdett az oroszokkal. Már Ferenc József pétervári látogatása is okot adott a nyugtalanságra,34 6 de még inkább az a tapasztalat, hogy a németek és az oroszok közötti vitás kérdésekben Andrássy igen gyakran az oroszokhoz húzott, így volt ez a török-montenegrói határincidens kezelése körüli vitában,34 7 és méginkább a Bismarck által túldimenzionált belgrádi protokoll kérdésben.34 8 Andrássy más ügyekben is elhatárolta magát Németországtól. Nem volt hajlandó arra, hogy a nemzetközi méretekben folytatott kultúrharcban Bismarck oldalára álljon,34 9 amint ez legutóbb abban is megmutatkozott, hogy rosszallotta a Belgiummal szembem német eljárást.35 0 Az meg egyenesen megdöbbenést keltett Berlinben, hogy nem mutatott rögtöni hajlandóságot arra, hogy a prágai béke ötödik cikkelyét egy újabb szerződéssel hatályon kívül helyezze.35 1 Bismarck valahogy úgy volt Andrássyval, mint Schwarzenberg annale idején Beusttal:352 a nemzetközi politikában legjobb hadnagyának szerette volxia tudni. A magyai- arisztokrata önállósága ezért igencsak bosszantotta, a Monarchiával kapcsolatos politikájában számára mégsem ez okozta a legnagyobb gondot. A kancellár soha nem volt teljesen biztos abban, hogy a Monarchia külpolitikájában 1871-ben végbement fordulat végérvényes, és nem tartotta kizártnak, hogy azok az erők, amelyek 1866 és 1870 között Franciaország irányába tájékozódtak, majd 1871 után az Oroszországhoz való közeledést szorgalmazták, újra befolyáshoz jutnak és a Monarchia külpolitikáját németellenes vágányra állítják. A lehetséges „kaunitzi koalíció" bécsi kezdeményezése ellen a Monarchia dualista struktúrájában, a magyar külpolitikai befolyás érvényesülésében és Andrássy személyében látta a legfőbb biztosítékot. Andrássy neki ugyanaz volt a Monarchiához fűződő kapcsolatokban, mint Deák Ferencnek annak idején a magyar belpolitikában: a providenciális férfiú. Ezért volt az, hogy a dualizmus megkérdőjelezéséről, a magyar külpolitikai befolyás csökkenéséről, és Andrássy pozíciójának megrendüléséről érkező hírek mindig aggodalommal töltötték el, és ha esetenkmt, mint az Asbóth-brosűra elemzése alkalmával, ki is lépett az államközi kapcsolatok perszonifikálásának hibás köréből,35 3 meggyőződése maradt, hogy a három-császár politikának Andrássy az egyedüli biztosítéka. Különösen így volt ez a márciusi zaklatott napokban. A jelek arra mutatnak, írta április 5-én az uralkodó számára készített felterjesztésében, hogy Ausztria magatartása bizonytalan és hogy Andrássy állása kevésbé szilárd, mint amilyen a német érdekek szempontjából kívánatos lenne.35 4 Márpedig egy Andrássy nélküli Ausztria csak ellenség lehetett. Ezért volt az, hogy a Kölnische Zeitung felfestette a katolikus koalíció rémképét, hogy a kancellár Hohenlohe előtt március 22-én a katonai megoldást hozta szóba,355 és hogy április 11-én Lucius von Ballhausennek is azt mondta, hogy az Ausztria elleni 1866-os háborút hat héten belül meg lehet ismételni.356 A magyar külpolitikai motivációk megítélésénél Bismarcknál, miként korábban, most is mutatkozott egyfajta egyoldalúság. 1870 előtt azt hitte, hogy a magyar külpolitikai megnyilvánulásokat kizárólag a „königgrátzi reflex", a németországi osztrák vezető szerep visszaszerzésétől való félelem irányítja, és az egyéb mozgatórugókat, így a magyar külpolitikai gondolkodást alapjában véve mégha-
