Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1171 a katonai gondolkodás körébe utalta. A Bismarck-apologeták nem vették észre, hogy nagy igyekezetükkel tulajdonképpen elszegényítik a kancellár államművészetét. Nem így Karl-Ernst Jeismann,335 és nyomában Andreas Hillgruber, akinél a megelőző háború már úgy szerepel, mint a német biztonság garantálásának egyik lehetséges alternatívája.336 A források kétségkívül őket igazolják. Bismarck 1871 novemberében a Reichstag előtt érvelt a preventív háború jogossága mellett,337 1873-74 fordulóján pedig meg is fenyegette vele Franciaországot.33 8 És ez 1875 tavaszán sem volt másképp. A válság éppen azáltal érte el kulminációs pontját, hogy a berlini francia nagykövet április 21-én megsürgönyözte Párizsba, hogy Radowitz a megelőző csapásról úgy beszélt neki, mint politikai és morális tekintetben indokolt eljárásról.33 9 Radowitz május 12-én készült feljegyzésében másképp adta vissza a francia nagykövetnek mondottakat,34 0 de egyéb források azt valószínűsítik, hogy Gontaut-Biron nem tévedett. Ezekben a napokban számos mértékadónak számító lap variálta a témát,34 1 a német katonai attasé Pétervárott, a német nagykövet Londonban a preventív háború jogosságáról beszélt, és Hohenlohe hercegnek is az volt a benyomása, hogy a megelőző csapás gondolata Bismarcktól sem idegen.342 A válság végkifejlete nem igazolta a német elvárásokat. Franciaország nem viselkedett olyan riadtan és bénán, mint a püspöklevelek miatt indított német diplomáciai offenzíva alkalmával. Decazes francia külügyminiszter a két alarmírozó újságcikk megjelenése után rögtön jelezte aggodalmait Pétervárott és Londonban. Az orosz fővárosból bátorító visszajelzést kapott, és bár az angolok egyelőre nem mutattak interveniáló hajlamot, a francia figyelmeztetés ott sem maradt hatástalan. Április végén, a német háborús fenyegetés hatására, a francia riasztás európai dimenziókat öltött, május első napjaiban pedig Decazes, mintegy Bismarck módszereit kölcsönvéve, a londoni Times c. lapban pellengéreztette ki a németeket. A diplomáciai és publicisztikai ellentámadás nem maradt eredménytelen. Az orosz fővárosból jelezték, hogy az egyébként is esedékes berlini látogatás alkalmával hajlandók fellépni a békés kiegyenlítés érdekében, Derby angol külügyminiszter pedig hivatalosan is felajánlotta jószolgálatait. A brit jegyzéket május 9-én nyújtották át a német külügyminisztériumban,343 és Bismarck azonnal visszavonulót fúvatott. Másnap, május 10-én közlemény jelent meg a Norddeutsche Allgemeine Zeitung с. félhivatalos lapban, amelyben az állt, hogy a Német Birodalom lemond arról, hogy a francia kerettörvény visszavonását követelje.344 Ennek ellenére a kancellárnak végig kellett hallgatnia a Berlinbe érkező II. Sándor és Gorcsakov békeprédikációját. Bismarck úgy találta jónak, hogy az ártatlant játsza, és tiltakozzék a neki tulajdonított szándékok ellen.34 5 Nevetséges és szánalmas szerep volt ez elejétől a végéig: akkor keltett hisztériát, amikor nem volt félnivalója, és akkor retirált, amikor a sarkára kellett volna állnia. Hogy megharagudott Gorcsakovra és megneheztelt Derbyre, ezen mitsem változtatott. A súlyos diplomáciai kudarcért csupán saját magát okolhatta. Fentebb már szó volt róla, hogy az 1875 tavaszi nagy német kardcsörtetés a Monarchiának is szólt, a „Bismarck és Magyar-ország" téma keretei között azonban mindenképpen szükséges, hogy ezt a vonatkozást alaposabban is szemügyre vegyük. Andrássy politikájával nem voltak teljesen elégedettek Berlinben, és
