Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
1162 DIÓSZEGI ISTVÁN nem erősítené, hanem csak gyengítené a német birodalmat.26 1 Schweinitz kétségtelenül helyesen ítélt, hiszen mint tudjuk, Andrássy az 1872. február 17-én tartott katonai-politikai konferencián, tehát egy nem éppen poroszbarát környezetben nemlétezőnek nevezte a német annexiós szándékot.262 A nagykövet azonban mégis, mintegy hitelt adva a pétervári információknak, azzal zárta jelentését, hogy Andrássy a jószomszédi kapcsolatokat csak úgy véli fenntarthatóaknak, ha Németország befejezettnek tekinti hatalmi szférájának kiteijesztését, és a német kérdést nem akaija a keleti kérdéssel együtt véglegesen megoldani. Az ügy Schweinitz részéről azonban nem zárult le ennyivel. A bécsi nagykövet, talán arra gondolva, hogy túlságosan is megnyugtatta főnökét, április végén nem kis aggodalommal a hangjában arról számolt be, hogy Andrássy túl gyakran találkozik Novikowal, és eltitkolják előle, hogy miről tárgyalnak. Schweinitz feltételezte, hogy Andrássy egyetért Gorcsakowal abban, hogy a békét nemcsak Franciaország, hanem Németország is veszélyeztetheti és annak a véleményét adott kifejezést, hogy az orosz kancellár a Monarchiával való együttműködés révén akaija visszaszerezni Besszarábia déli részét, amelyet Oroszország a krími háború következtében elveszített.263 A nagykövetnek azonban nem voltak jók a megérzései. Novikov valóban gyakran találkozott Andrássyval, de az általa írt jelentések tanúsága szerint a tárgyalásokon csak olyan témák jöttek szóba, mint a szerb szélsőségesek elleni együttműködés26 4 és a román kereskedelmi szerződés,26 5 egyik alkalommal pedig, eléggé éles szóváltás közepette, a Przemysl erődítésére megszavazott rendkívüli költségvetés.26 6 A Pétervárról érkező utasítások közül, a Martens-szerződésgyűjtemény udvarias prezentálásától eltekintve,267 csupán az érdemel említést, hogy a belgrádi orosz főkonzul jelentéseit Andrássy rendelkezésére bocsátották.26 8 Szorosabb barátkozásra csupán az utalt, hogy az egykori muszkavezető, Zichy Ferenc gróf, konstantinápolyi nagyköveti kinevezés kapott, amit Novikov úgy értékelt, hogy a Monarchia az Oroszországhoz fűződő kapcsolataiban visszatér az 1849 előtti tradíciókhoz,26 9 de ezt nem akarták és nem is tudták eltitkolni a nyilvánosság elöl. Bismarck természetesen maga sem tudhatta, hogy Andrássy és Novikov miről is folytat oly gyakran eszmecserét, de a helyszínen szolgálatot teljesítő tapasztalt diplomatánál jobban megérezte, hogy mi is motiválhatta a szoros kontaktust. Bernhard Ernst von Bülow, aki 1873 szeptemberétől a külügyminisztériumi államtitkár tisztét viselte, azt válaszolta a bécsi jelzésre, hogy a birodalmi kancellár érthetőnek találja, hogy Andrássynak és Novikovnak többféle tárgyalnivalója van egymással, és azt is, hogy megbeszéléseikről Németország képviselőjét nem tájékoztatják. A lengyel és a török ügyek alkalmat adnak nekik a megbeszélésekre, és a közöttük létrejövő megállapodás az első esetben német szempontból csak örvendetes lehet, a másodikban pedig teljesen közömbös.270 A lakonikus, de határozott hangvételű levél arra vallott, hogy Bismarck ebben az értelemben nem óhajtott többé foglalkozni az Andrássy-problémával. Amikor 1874 decemberében újra visszatért rá, egészen más közelítésben tette.27 1 A Németország és az Osztrák-Magyar Monarchia közötti, harmonikusnak mondható kapcsolatokra az Eszak-Schleswig-i kérdés vetett némi árnyékot. A Monarchiával kötött 1866-os prágai béke értelmében ez a nagyobbrészt dánok
