Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1159 tóber 30-án egyenesen a preventív háború lehetőségét pendítette meg. Ha Párizsban nem teljesítik kívánságunkat, írta a német nagykövetnek, nagyon jól tudjuk, hogy mit gondoljunk a francia kormány szándékairól. Nem vagyunk azonban olyan balgák, hogy ha egyszer a háború elkerülhetetlenné válik, belemenjúnk abba, hogy az ellenség válassza meg a maga számára legmegfelelőbb alkalmat és időpontot.23

9

A francia kormány engedett a nyomásnak: megintette a püspököket és a napilapokkal szemben szankciókat alkalmazott, de Bismarcknak semmi sem volt elég. Egy 1819-es francia rendeletre hivatkozva azzal a képtelen követeléssel állt elő, hogy állítsák bíróság elé Nancy püspökét, majd hogy a francia kormányt a kétségbeesésbe kergesse, 1874 januáijában újra megfújta a megelőző háború harsonáját.24

0

Hideg fejjel végiggondolt lélektani hadviselésnek hihetnénk ezt az egész eljárást, a levélváltás során alkalmazott, és belső használatra szánt kifejezések azonban arra vallanak, hogy nemcsak erről lehetett itt szó. A francia állam és nép elvetemült hajlamairól24

1

és a franciák rabló-mentalitásáról24

2

csak olyasvalaki beszélhetett, akit nem csupán a hideg számítás, hanem valami egészen mélyről fakadó hisztéria mozgatott. A végkifejlet alátámasztani látszik ezt a feltételezést. Bismarck miután kitombolta magát, belátta, hogy nincs olyan francia bíróság, amely, akár a kormány nyomására is, elítélné Nancy püspökét. Az a felmerült lehetőség pedig, hogy német bíróság indítson eljárást, a komolytalanság határát súrolta. Nem maradt más, mint befejezettnek nyilvánítani az ügyet, és ez 1874 februárjában meg is történt.24

3

Az egész esetet mérlegre téve azt lehetne mondani, hogy a kardcsörtetés sikerrel járt, mert hiszen a francia kormány sok tekintetben engedett a német nyomásnak. Nem valódi siker volt ez azonban, csupán annak a látszata. A jelentéktelen ügyben elért presztízs-győzelem ráadásul veszedelmesen csábított arra, hogy a francia engedékenységből messzemenő, de korántsem helytálló következtetéseket vonjanak le. A hónapokig húzódó pásztorlevél incidens német-francia ügy maradt, és egyetlen más európai kormány sem avatkozott a vitába. Bismarck ezt annak tulajdonította, hogy Franciaország az európai királyi udvarok szemszögéből nézve Mac Mahon alatt sem vált alkalmassá arra, hogy vele szövetségre lépjenek.24

4

A francia alkalmasságot a kancellár most is, mint korábban kizárólag a feltételezett monarchista restaurációval kapcsolta össze, és az a lehetőség, hogy az érintett udvarok más szempontok alapján is közelíthetnek a problémához, fel sem merült előtte. A francia viszonylat ennek megfelelően a három császár szövetségének létrejötte után sem játszott szerepet Németországnak az Osztrák-Magyar Monarchiához, illetve Oroszországhoz fűződő kapcsolataiban. A Németország és a Monarchia közötti viszony 1873-1874 fordulóján német szemszögből nézve nem hagyott semmi kívánnivalót maga után. Már- csak azért sem, mert a legfrissebb tapasztalatok szerint Andrássy felhagyott azzal a törekvésével, hogy Bismarckot színvallásra bírja Oroszországgal szemben. Csupán az ausztriai belpolitikai helyzet labilitása és Andrássy pozíciójának bizonytalansága adott okot az aggodalomra, de ez nem bizonyult megalapozottnak. Külön megnyugtatással szolgált, hogy amint már említettük, az osztrák-magyar' dualizmus további fenntartásának szükségességéről vallott vélemény Pétervárott is egyetér-