Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1149 Ezért továbbította Lónyay jegyzékét, amelyben a magyar miniszterelnök a mon­tenegrói megbízottnak tett állítólagos pétervári ígéretek miatt tiltakozott,17 4 és ezért küldött részletes jelentést arról, hogy egy Belgrádban megjelent brosúra, amely egy orosz vezetés alatt álló szláv konföderáció létrehozását sürgette, a ma­gyar sajtóban milyen nagy felháborodást keltett.17 5 A magyar szándékok megí­télésében Novikov most, a korábbiaktól eltérően, nagyobb higgadtságot mutatott. Erre az alábbi eset szolgál bizonyságul. Egy cseh föderalista politikus, akit jelen­tésében nem nevezett néven, azt bizonygatta neki, hogy Andrássy a német kan­cellár engedelmes eszköze, és segédkezik neki abban, hogy a Monarchia súlypontja Bécsből Pestre helyeződjék át. Mindezt azért teszi, mert ennek fejében Magyar­ország uralma alá vonhatja az egész aldunai medencét, beleértve Szerbiát és Ro­mániát, és határait egészen Konstantinápoly kapujáig terjesztheti ki. Novikov nem hitt ennek a mesének és azt írta Pétervárra, hogy mi sem illusztrálja jobban az egész feltételezés képtelenségét, mint az, hogy informátora szerint a magyar-ok Károly román fejedelmet Magyarország királyává akarják választani.17 6 A francia főkonzul, amikor arról értesült, hogy Londonból a magyarokat arra ösztönzik, hogy a Balkánon terjeszkedjenek, hasonló véleményt formált. Mint írta, Magyar­országon ép ésszel senki sem álmodhat arról, hogy visszaállíthatják Károly Róbeit királyságát, és a szerbek, románok és bosnyákok újabb tömegeit ölelhetik keb­lükre.17 7 Az orosz államférfiak, mint fentebb említettük, egyre jobb véleménnyel vol­tak Andrássyról, de a kedvező megítélést nem általánosították és a magyarokra nem vonatkoztatták. Különösen állt ez II. Sándorra, aki a követi jelentéseket igencsak barátságtalan széljegyzetekkel látta el. Az oroszokat tulajdonképpen nyomasztotta, hogy 1849-ben fegyveresen avatkoztak be Magyarországon, és va­lahogy önmaguk előtt is tisztázni igyekeztek szerepüket. Ignatyev, a konstanti­nápolyi követ, aki mint fiatal tiszt vett részt a magyarországi hadjáratban, arról beszélt Andrássynak, hogy az orosz csapatok fegyelmezetten, de minden lelkese­dés nélkül harcoltak, hogy tisztjeik a magyarok miatt többször párbajoztak az osztrákokkal, és hogy az oroszoknak jutott a kiváltság, hogy fegyverrel a kézben udvariasan és lojálisán győzhették le az ellenfelet. Andrássy azt válaszolta, hogy ő ezt magyarázza már régóta bolond magyarjainak, hozzátéve, hogy 1849-ben az oroszoknak jutott a győző, az osztrákoknak pedig a hóhér szerepe. Mindezt meg­toldotta azzal, hogy ha van még harag egyáltalán a magyar szívekben, úgy az sokkal inkább a németek, mint az oroszok ellen irányul. A cár azt jegyezte meg arra, hogy ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalják.17 8 A berlini találkozó után, amint fentebb már ugyancsak említettük, egyetértett Novikowal abban, hogy Andrássy hiába igyekszik tisztázni honfitársait, azok változatlanul Oroszország ellenségei maradnak.17 9 A cárnak bizonyos értelemben igaza lett. Ferenc József pétervári látogatása előtt, amely látogatásra a későbbiekben még visszatérünk, II. Sándor azzal a kívánsággal állt elő, hogy az orosz tiszteket is tüntessék ki azzal az emlékéremmel, amelyet Ausztriában az 1848-49-es hadjáratokban való részvétel elismerése céljából alapítottak.18 0 Andrássy szárazon csak annyit vála­szolt erre, hogy az emlékérmet a császári-királyi hadsereg tagjai számára hozták

Next

/
Thumbnails
Contents