Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1137 a táviratban foglaltakat a török külügyminiszter mellett az angol nagykövettel is közölje,10

3

de azokról valahogy Radowitz, a német ügyvivő is tudomást szerzett. Az értesülést természetesen azonnal Berlinbe továbbította, de abban a túlszínezett változatban, hogy az uralkodók és első minisztereik között teljes egyetértés jött létre az Ottomán Birodalom fenntartása tekintetében.10

4

Radowitz nem fűzött kommentárt ehhez a török külügyminiszterre visszavezethető információhoz, de Bismarck enélkül is nagyon jól tudta, hogy a török integritás kérdésében azért „teljes egyetértés" nem alakult ki. A berlini találkozó szeptember folyamán az orosz diplomáciai levelezésben is téma maradt. Novikov arról jelentett, hogy Andrássy elmondta neki: biztosította Gorcsakovot, hogy Galícia nem lesz a zavar forrása a szomszéd hatalmak számára, és hogy a közös külügyminiszter újra hangsúlyozta előtte a dualizmus jogállami jellegét, szemben a szláv szupremáciára alapozott föderatív berendezkedéssel, amelyet terjeszkedési hajlamai folytán r ablóállamnak nevezett.10

5

A bécsi orosz követ ugyanakkor sajnálkozva számolt be arról, hogy az osztrák és a magyar sajtó a berlini találkozó után is ellenséges maradt Oroszországgal szemben. Mindezek alapján úgy vélte, hogy Andrássy erejét meghaladó feladatra vállalkozik, ha tisztázni akaija honfitársait, hogy azok rosszindulatúak lennének Oroszországgal szemben. Novikov véleménye a jelentés margójára írt megjegyzés szerint a cár* egyetértésével találkozott.10

6

Szeptembervégén Novikov is tájékoztatást kapott a berlini találkozón történtekről. A tájékoztatásból kiérződött egy kis neheztelés amiatt, hogy Andrássy a balkáni kérdésben vonakodott előre proklamálni a be nem avatkozás elvét, de egyébként Pétervárott „vitathatatlanul gyakorlati értékkel bírónak" nyilvánított mindazt, amit az osztrák-magyar dualizmus defenzív jellegéről mondott.10

7

A berlini találkozóval kapcsolatos brit nézetekről Beust, a Monarchia londoni nagykövete szerzett információkat. Megtudta, hogy a három császár összejövetele nem okozott gondot az angol kormánynak, de azt is, hogy Granville úgy hiszi, hogy Bismarck a „harmadik vendég" érkezésétől egyáltalán nem volt elragadtatva.108 A brit külügyminiszter vélekedése, amely Odo Rüssel jelentésére vezethető vissza, szép példája annak, hogy az ellenőrizetlen hiedelmek bizony még az egyébként racionális londoni ítéletalkotást is befolyásolták. De akár el volt ragadtatva Bismarck az orosz cár berlini érkezésétől, akár nem, 1872 őszén már nem az uralkodói összejövetel foglalkoztatta. Figyelmét újra a Franciaországgal kapcsolatos fejlemények kötötték le. Ez alkalommal azonban nem maga a németfrancia viszony, mint annak a német külügyi szolgálaton belüli értelmezése. Az újonnan kinevezett párizsi nagykövet, Hány Arnim gróf ugyanis szinte egvébbel sem foglalkozott jelentéseiben, mint a lehetséges francia revans és a francia államforma közötti összefüggéssel. A nagykövet annak a véleményének adott kifejezést, hogy a francia köztársaságból sugárzó fertőzési veszély napról napra növekszik, és hogy Thiers kormánya a tartós béke és Németország szemszögéből nézve veszedelmesebb, mint bármely monarchista kormányforma.109

Arnim ezért a Franciaországgal szembeni politika konzervatív-monarchista szellemű felülvizsgálatát indítványozta, és azt szuggerálta leveleiben, hogy a német kormány a francia belügyek tekintetében szakítson eddigi passzivitásával, és vállaljon kezdeményező szerepet a monarchista restaurációban.110