Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1125 dolgozhatott, mert csak november 22-én bízta a futárpostára. A terjedelmes jelentés első harmada, azon kívül, hogy Berlinben megtudhatták belőle, hogy Andrássy soha nem hazudik, nem sok újdonsággal szolgált. A főkonzul ebben a részben, saját korábbi jelentései alapján, az addigi magyar miniszterelnök külpolitikai természetű megnyilatkozásait összegezte. A német fővárosban azért ha akarták, észrevehették, hogy az Andrássyról készített utólagos portré kedvezőbb, mint amilyen a régebbi jelentésekből kirajzolódott. A magyar miniszterelnök Poroszországhoz fűződő viszonyát a főkonzul nem tartotta akkor ennyire problémamentesnek, és a porosz-francia háború idején Andrássy francia-vonzalmai miatt is igencsak aggodalmaskodott. A jelentés harmadik harmada már nagyobb érdeklődésre tarthatott számot, mert sokkal inkább aktuális dolgokkal foglalkozott, olyanokkal, amelyekről nem szóltak a korábbi jelentések. A főkonzul megírta, hogy Andrássy, mint minden magyar, rokonszenvvel viseltetik Törökország iránt, és hogy ez a rokonszenv részint a betegek közötti szolidaritásból (a Monarchia ugyanabban a bajban szenved, mint Törökország), részint a pánszlávizmustól való közös félelemből fakad. Szerbiával szemben bizalmatlan, Romániát viszont, amelyet becsül, mindenképpen meg akarja óvni a túlzott orosz befolyástól. Waecker-Gotter szerint Andrássytól távol áll az a gondolat, hogy a Monarchia az Al-Duna mentén teijeszkedjék, mert a soknemzetiségű birodalom, és főként Magyar-ország szerinte nem viselne el már további megterhelést. Bizonyára jóleső érzéssel olvasták Berlinben, hogy Andrássy Franciaországot a nagypolitikában egyideig még nem tartja számbavehető tényezőnek, és hogy ezt az országot társadalmi viszonyaiban súlyosan betegnek véli, amely betegség rövidesen újabb jelentkezési formákban fog majd megnyilvánulni. A német külügyminisztériumban minden bizonnyal a jelentés középső harmadát tartották leginkább figyelemre érdemesnek, azt a részt, amelyben Waecker-Gotter az új osztrák-magyar közös külügyminiszter Németországgal és Oroszországgal kapcsolatos nézeteit taglalta. Abban örömüket lelhették, hogy a főkonzul Andrássyt elkötelezett németbarátnak mutatta be, aki a jelenlegi jó viszont nagyrészt saját magának tulajdonítja, és azt úgy tekinti, mint a Monarchia hatalmi állásának és politikai aktivitásának előfeltételét. Azt viszont már aligha olvashatták viszolygás nélkül, hogy Andrássynak éjjelnappal Oroszország jár a fejében, és hogy az összeütközést ezzel a hatalommal előbb vagy utóbb elkerülhetetlennek tartja. És noha Waecker-Gotter nem erősítette meg a gyanút, hogy Andrássy Németországot is magával akarja rántani, az a feltételezés, hogy az új közös külügyminiszter vérmérsékleténél fogva hajkunos a konfliktus előidézésére, így is elég riasztóan hatott.3

5 Schweinitz meglehetősen rövidre fogta mondanivalóját, és ennek megfelelően már három nappal Andrássy hivatalba lépése után elküldte jelentését. Waecker-Gottertől eltérően nem annyira politikai portrét rajzolt, mint inkább a személyes tulajdonságokat összegezte. Korábbi jelentéseiben is írt már jellemrajzot, de figyelmet érdemel, hogy most mit tartott fontosnak kiemelni. Egy bekezdés csupa dicséretből állt. Bátorság, önbizalom, ravaszság és politikai éleslátás csodálatos módon vannak együtt Andrássynál, írta, és egy olyan büszke és független férfinak, mint ő, elődjétől eltérően nincs szüksége arra, hogy kicsinyes eszközöket vegyen igénybe hivatali állásának megőrzése érdekében. A kritikának szánt másik