Századok – 1996

Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117

1124 DIÓSZEGI ISTVÁN usplatzon végbement őrségváltásnak mégiscsak van külpolitikai tartalma, Andrássy politikai múltját tekintve, ilyenformán nem volt alaptalan. Ferenc József kabinetirodájának aktái arról árulkodnak, hogy a feltételezés a jelenre nézve is megállta a helyét. Az osztrák-magyar uralkodó 1871 novemberi döntésének valamennyi indítékát persze mindmáig nem derítette fel a történetírás,2

9

és valószínű, hogy ezután sem fogja. A külpolitikai motiváció azonban kiderül Andrássynak egy jóval későbbi emlékiratából. A hivatalától akkor már hat éve megvált egykori közös külügyminiszter saját kinevezésére visszaemlékezve azt írta, hogy az uralkodó azt szabta feladatául, hogy a három császári hatalom háromszögében középen helyezkedjék el, úgy, hogy a másik két hatalom ne kerüljön közelebb egymáshoz, mint a Monarch iához. Ha ez sikerül, akkor a természetellenes németorosz szövetség megszűnik, és helyébe a Monarchia és Németország szövetsége lép.30

Meglehet, hogy a visszaemlékező Andrássy a végeredményt vetítette rá az indulásra, de a középen való elhelyezkedés mindenképpen az uralkodó szándéka lehetett. Ez a szándék pedig korántsem egyezett azokkal az elgondolásokkal, amelyeket Beust az 1871. május 18-i felségfelteijesztésében kifejtett, és amelyekre akkor ő is áldását adta. Miért, miért nem, a bécsi német követ számára nem volt igazán nagy szenzáció, ami a Ballhausplatzon történt. Schweinitz november 9-én azt jegyezte naplójába, hogy egy kellemes vadászaton hetvennégy nyulat lőtt, és csak ezt követően tett említést arról, hogy Andrássy lett a külügyminiszter.31

De azért még aznap fontos információt továbbított Berlinbe. Az új külügyminiszter elmondta neki, hogy felhívta az uralkodó figyelmét arra, hogy Beust elbocsátása olyan látszatot kelthet, hogy a Németországgal való jó egyetértés veszélybe került. Az uralkodó erre őszinte meggyőződéssel azt válaszolta, hogy a jó egyetértés csak most, és Andrássy személye által válik valósággá.3

2

A hírre Bismarck megnyugodott, vagy legalábbis meg akart nyugodni. Megtáviratozta Pétervárra, hogy egyelőre biztosítva érzi magát, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia külpolitikájában semmilyen változás nem következik be. Mint írta, Beust és Andrássy annyira egybehangzóan beszélt Salzburgban, hogy az utóbbitól már csak ezért sem vár változtatást. A pétervári német követnek címzett, de Gorcsakov tájékoztatására szánt táviratban Ferenc József kijelentéséről is szó esett, azzal a nem lényegtelen retusálással, hogy a „Németországgal való jó egyetértés" helyébe a „békepolitika" került.3

3

A pétervári visszajelzés is megnyugtató volt a tekintetben, hogy a bécsi személycserét az orosz fővárosban sem fogják fel tragikusan. Reuß arról számolt be, hogy az orosz kancellár Andrássy személyét nem ítéli meg olyan szigorúan, mint korábban, amikor Oroszország kifejezett ellenségének tartotta. Gorcsakov persze nem fogadja tárt karokkal Andrássyt, és magatartását annak orosz politikájától teszi függővé, de az új külügyminiszter jelleme mindenesetre több bizalmat ébreszt, mint elődjéé, aki sok bosszúságot okozott.34 A német kancellár sok mindent tudott Andrássyról, várható politikájáról is voltak sejtései, de azoknak a véleményére is kíváncsi volt, akik a helyszínen, Pesten és Bécsben ismerhették meg a magyar államférfit. A pesti főkonzul és a bécsi követ felszólítás nélkül is tudta kötelességét, és nem késlekedett a részletes jellemzéssel. Waecker-Götter valóságos tanulmányt írt, amelyen majd két hétig