Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG 1871-1875 1123 petéssel. Braun államtanácsos, ugyanaz a személy, aki Beustot éppen öt éve Drezdából Bécsbe invitálta, 1871. november 6-án felkereste a közös külügyminisztert, és az uralkodó nevében felszólította, hogy nyújtsa be lemondását. A csodálkozó Beust mi mást tehetett, még aznap megírta felmentési kérelmét. A közös külügyminiszter meglepetését a Bécsben szolgálatot teljesítő diplomaták is osztották, és nehezen találtak magyarázatot a váratlan uralkodói húzásra. Bose, a szász követ a láthatatlan hatalom, az udvari kamarilla befolyására gyanakodott, amely már Szavojay Jenő életét is megkeserítette, és amely Beust egyetlen támaszát, az uralkodó bizalmát is felmorzsolta.2 0 Bajor kollégája, Bray-Steinburg tárgyszerűbb magyarázattal szolgált, amikor Beustnak a Hohenwartkísérlettel kapcsolatos következetlen magatartására mutatott rá, arra, hogy kései interveniálásával súlyos sérelmet okozott a korona méltóságának és tekintélyének.2 1 Hasonlóképp vélekedett Novikov is, aki emellett személyi és lélektani okokat is fennforogni látott.2 2 Hogy a közös külügyminiszter felmentésében külpolitikai természetű indítékok is közrejátszhattak, az érdekes módon egyik diplomata fejében sem fordult meg. Bismarckot, amit ezt maga írta, váratlanul érte Beust elbocsátása, de minthogy Schweinitz jelentéseiből semmi érdemlegeset nem tudott meg, az okokról ő is csak találgatni tudott. Azt gyanította, hogy mint protestánst a Hohenwart-politika klerikális vezetői és a császári család gyóntatópapjai kedvéért áldozták fel, de azt sem tartotta kizártnak, hogy a bankái-okhoz és a spekulánsokhoz fűződő kapcsolatai miatt rendült meg állása.23 Gorcsakov orosz kancellár, akivel ezt a véleményét megosztotta, semmivel sem volt jobban tájékozott, és Novikov jelentése nyomán csupán annyit feltételezett, hogy a Hohenwart-kísérlettel kapcsolatos ellentmondásos viselkedése okozta bukását.24 A Berlin és Pétervár közötti meglehetősen ideges üzenetváltásban nincs nyoma annak, hogy bármely részről sajnálnák Beust távozását, de a berlini szász követ véleménye szerint a német fővárosban mutatkozó nyugtalanságnak nagyon is meg volt a politikai tartalma. Könneritz úgy tudta, hogy a gasteini és salzburgi találkozások óta német részről minden erővel támogatták Beust politikáját, és azt szerették volna, ha a zseniális államférfi, aki öt év óta alakította a Monarchia sorsát, továbbra is hivatalában marad.25 Hogy az osztrák-magyar közös külügyminiszter kitől kapta Berlinben ezt a hízelgően kedvező minősítést, nem derül ki Könneritz jelentéséből. Az viszont igen, hogy német ítélet szerint Beust távozásával az általa képviselt külpolitikai irányvonal sorsa is bizonytalanná vált. Amál is inkább, mert Beust felmentésével egyidejűleg arról is értesültek, hogy Andrássy Gyula kapott közös külügyminiszteri kinevezést. Az addigi magyar miniszterelnök reputációja egészen a legutóbbi időkig nem volt jó Berlinben. A német követi és főkonzuli jelentések eleinte egyébről sem szóltak, mint arról, hogy Andrássy túlságosan vonzódik Franciaországhoz,26 később meg arról, hogy Németországot az Oroszországgal való szakításra akarja rábírni.2 7 Ezeknek az információknak a hatására Bismarck akkor sem tartotta kívánatosnak Andrássy külügyminiszterségét, amikor még hadilábon állt Beusttal,2 8 az osztrák-magyar közös külügyminisztertől Gasteinben nyert biztosítékok után pedig még kevésbé. A berlini gyanakvás, hogy a bécsi Ballba-
