Századok – 1996
Tanulmányok - Diószegi István: Bismarck és Magyarország 1871–1875 V/1117
Diószegi István BISMARCK ÉS MAGYARORSZÁG* 1871-1875 Benjamin Disraeli, a brit konzervatív ellenzék vezetője 1871. február 9-én beszédet mondott az alsóházban. Külpolitikai témákat érintve az éppen befejeződött porosz-francia háborút német forradalomnak nevezte, és azt mondta rá, hogy jelentősebb esemény, mint az előző évszázad francia forradalma. Hozzáfűzte, hogy a német forradalom, vagyis a német egység következtében a hatalmi egyensúly teljesen széttörött, és éppen Anglia az az ország, amelyet a nagy változások hatása leginkább érint, és amely a változásokat leginkább megszenvedi.1 A huszadik századra éivényes jóslattól eltekintve alapos retorikai túlzás volt ez a megnyilatkozás, hiszen a kontinentális egyensúly korántsem tört szét, és Anglia inkább hasznot húzott, mint károsodott a francia és az orosz visszaszoruláson, de túlzásaival együtt valahogy a lényeget érzékeltette. Azt, hogy az egységes Németország létrejöttével új fejezet kezdődött a nemzetközi kapcsolatok történetében. Az európai nemzetközi rendszer az 1648-as vesztfáliai béke óta a hatalmak közötti sajátos erőegyensúlyon nyugodott. A rendszer már a kortársaktól az európai pentarchia elnevezést kapta. A pentarchia, az ötök uralma a centrumban Ausztria és Poroszország, a szárnyakon Franciaország és Oroszország hatalmi státusát jelentette, a kontinens partjain túl pedig a tenger védte Angliáét. Az öt nagy persze korántsem harmonizált mindig egymással, és a hatalmi politikai legbensőbb természetéhez igazodva nemegyszer kísérletet tett a mások rovására történő megerősödésre, sőt arra, hogy az egyensúly helyébe saját hegemóniáját léptesse. Nagy Frigyes a közép-európai porosz vezetőszerep megszerzésével, XTV Lajos, majd Napóleon pedig az európai francia főhatalom megteremtésével próbálkozott. Eredmény nélkül. Az érintett hatalmak, illetve a pentarchia államainak egyesített erői elegendőeknek bizonyultak ahhoz, hogy a rendbontót jobb belátásra bíiják. A pentarchia szellemiségével persze az is együttjárt, hogy a jobb belátásra kényszerített kihívót nem fosztották meg hatalmi státusától. Amint ez legutóbb az 1815-ös bécsi kongresszuson Franciaországgal kapcsolatosan történt. Az európai pentarchia szemszögéből nézve a német egység létrejötte nem azért jelentett elsősorban dilemmát, mert a hatalmi rendszer egy újabb lehetséges kihívóval találta magát szembe. Az ilyen kihívások kezelésének két évszázad óta megvolt a kialakult módszere. A dilemma azért volt minden eddiginél súlyosabb, * A szerző a kézirat elkészítéséhez szükséges külföldi levéltári kutatásokat az OKTK Magyarságkutatás főirány támogatásával végezte.
